Te felemeltél,
én letaszítottalak.
Te kezed nyújtottad felém
Én magammal húztalak.
Inogva, de talpra álltam
szorítva puha ujjaid,
lelked sárnehéz lett,
megjártad múltam bugyrait.
Én Ikarusként szállni kezdtem,
Te árnyékomtól szenvedtél,
mikor mindezt észrevettem,
ütött az utolsó óra...
Soha nem voltam méltó rád,
mindarra a jóra,
hogy eldobj mindent
és értéknek láss...