Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Porcelán

, 27 olvasás, Öreg , 0 hozzászólás

Ezek vagyunk

Téglásbokor ötvenhét házból állt. A környéken ez a település volt a legnagyobb. A kilencvenes évek elejéig téglagyár, mellette agyagfejtő működött, eltartva az ötvenhét családot. Azóta folyamatosan pusztul. Mára, a gyárból minden mozdíthatót elvittek, földes padozatát felverte a gyom, a bányagödrök szeméttelepként szolgálnak. Ha nagyon felgyűlik a hulladék, meggyújtják. Sokáig ég és szinte állandóan füstöl. Bent a központban, már csak a romos, kifosztott mozi, a bezárt postahivatal, a betört ablakú, üres ABC, és a csöppnyi iskola emlékeztet a jobb időkre.
Tavasztól őszig valamivel könnyebb, a környékbeli földekre lehet menni napszámba, de télen csak a közmunka van. Megélhetéshez kevés, éhenhaláshoz, sok.
A bedőlt kerítések mögött, elhanyagolt udvarokon álló apró házak fele üresen áll. Akinek volt mersze, elköltözött. Közülük sokan nem tudtak gyökeret ereszteni a városban, földönfutók lettek, vagy visszajöttek. De olyan is akadt, akinek sikerült megvetnie a lábát. Például, Kalányos Guszti. Évente eljön látogatóba, mindig nyáron, rózsaszín ingét félig kigombolja, hogy megcsodálhassák tetoválásait, ujjnyi vastag nyakláncát. A gyerekek körbeállják harminc éves piros Mercédes-ét, a lányok szépen mosolyognak rá. Guszti mindenkinek fizet egy italt a kocsmában, nagyokat lódít, híreket hoz a külvilágból.
Így élnek itt, mint egy szigeten, amelyről megfeledkezett az idő.

Az áprilisi hajnalok még hidegek. A Nap kétszer is meggondolja, felkeljen-e. Aztán mégis rászánja magát, de sugaraival még nehezen tudja átdöfni a szeméttelepről felszálló párát, füstöt.
Az elhagyott téglagyár egyik sarkában, rongyokból összehordott vacok. Öreg kutya vajúdott benne az éjjel. Egyetlen kölyke született, tudta, ez az utolsó, többet már nem bír ki. A kölyök mocorgásából, abból, ahogy a tejet követelte, érezte, erős, életrevaló lesz.
A vérszag odacsalt egy közelben portyázó rókát. Könnyű prédát remélt. Az anya kutya tompuló érzékeivel csak akkor vette észre, mikor már egészen közel volt. Ínyét felhúzta, közepes méretéhez képest meglepően mély hangon morgott. Az elléstől kimerült, de összeszedte maradék erejét, és kirontott. A rókát meglepte a váratlan támadás, rövid küzdelem után feladta és elinalt.

Kicsöngettek a nyári szünet előtti utolsó óráról. A tanárok fellélegeztek, a gyerekek kitódultak az iskola kapuján, lármáztak, belevetették magukat a vakációba. Utolsóként egy magas tejföl szőke, penge szájú fiú lépett ki. Visszafordult, és tizenhat évének minden dühével leköpte a kilincset.
- Ide se jövök egy darabig. – Morogta.
- Hé, Colos! Megokosodtál? – Kiáltott rá valaki.
Körbenézett, és egy kerek arcú, elálló fülű, kissé hajlott hátú kamasz gyereket látott integetni. Világoskék melegítőt, ócska szandált viselt, és a jobb kezén nehéz, krómacél pecsétgyűrű csillogott, mely egy koponyát ábrázolt.
- Hülye vagy, Pupák! Mondtam már, hogy csak azért járok be, mert apám agyonver, ha nem kapunk családi pótlékot. De úgy is lelépek innen. Nálam okosabbak megmondták, innen csak két út vezet ki. A foci, vagy a bűnözés. Esetleg egy harmadik, de akkor megrohadhatsz egy útépítésen fillérekért. Az nem nekem való! Focizni nem szeretek, marad a második. Erről jut eszembe, a bátyám vett az egyik haverjától egy Magnumot.
- Milyen ízű? – Kérdezte Pupák, aki nem értette, hogy Colos bátyja miért a haverjától vesz jégkrémet, és nem a kisboltban.
- Hülye vagy! Ide nézz!
A szőke fiú körülnézett, és félrehajtotta tréning felsőjét. Nadrágja korcába egy hosszú csövű, fekete, forgó táras pisztoly volt tűzve.
- Hű! Nem félsz, hogy tökön lövöd magad?
- Be van biztosítva. A bratyó megmutatta, hogyan kell használni. Menjünk ki a bányához, próbáljuk ki.
Kilenc-tíz év körüli gyerek jött szembe velük bicegve. Jobb lábfeje mereven befelé volt fordulva. Vékony arca mészfehér. Beteges sápadtságát még jobban kiemelték, csodálkozó, fekete szemei.
- Szevasz, Porcelán. Jössz focizni? – Vakkantott rá Colos.
Pupák felröhögött, kivillantva sárga lófogait. A gyerek szemében öröm csillant.
- Persze. – Válaszolta boldog mosollyal.
Jaj, elfelejtettem, hogy te nem tudsz. – Mondta gúnyos sajnálkozással Pupák, és megint röhögött.
- Coli, hova mentek? Én is jöhetek?
- Tűnés! – Reccsent rá Colos.
Kopj, már le! Melyik szót nem értetted!? – Harsogta Pupák.
A gyerek biztos távolságból a nyomukba szegődött. A két nagyobb fiú nem vette észre. A bányához érve, egy meredek partú kis tó mellett üvegeket, konzerves dobozokat raktak le a földre. Ekkor vették észre a túlsó parton, tizenöt-húsz méterre az öreg kutyát. Kövér patkányt vitt a kölykének, megállt inni. Colos és Pupák összenéztek, egy volt a gondolatuk. Colos a kutyára célzott, és meghúzta a ravaszt. A pisztoly nem sült el.
- Nem biztosítottam ki. – morogta, és újra célzott.
A nagy kaliberű fegyver öblös, mély dörrenése szilánkokra törte a csendet. A vártnál nagyobbat rúgott, a lövedék magasan a célpont fölött csapódott a partfalba. A kutya futni kezdett abba az irányba amerről érkezett, hogy elcsalja üldözőit otthonától. Öreg lábai nehezen kaptattak fel a meredek parton. Colos, gyorsan egymás után négy lövést adott le. A lövedékek három-négy méterre a kutya mögött verték fel a port, gellert kaptak, és fütyülve folytatták útjukat. A fiú nem siette el a következő lövést. Gondosan célzott. Arcára kiült a vadászat, a gyilkolás izgalma. Hideg kék szemében olyan sötét kegyetlenség feszült, hogy barátja megijedt tőle. Ebben a pillanatban pontosan tudta, hogy ha érdeke úgy kívánná, Colos őt is hidegvérrel keresztüllőné. A revolver újra megszólalt. Az anya kutya egy másodperc töredékéig ütést érzett a fején, fölbukott, visszacsúszott a vízig. Az utolsó dörrenést már nem hallotta. Colos kifújta a csőből a füstöt, és elrakta a fegyvert.
Porcelán közben odaért, mindent látott.
- Rohadékok! – Ordította, és Colosnak ugrott.
Pupák lépett egyet, és lendületből visszakézzel pofon vágta. A gyerek elesett. A nehéz gyűrűtől felrepedt a szája, és pillanatok alatt a duplájára dagadt. Könnye elkeveredett a vérével. Colos odalépett hozzá. Szinte gyengéden ülő helyzetbe húzta. Arcát olyan közel tolta a gyerekéhez, hogy Porcelán érezte a leheletét.
- Ha ezt valakinek elmondod, te is így jársz. – Mondta nagyon csendesen.
- Felfogtad, csicska!? – Ordított Pupák, és búcsúzóul belerúgott a gyerek lábába. Porcelán nehezen felállt, egy csenevész fához botorkált, belekapaszkodott, és a tövére hányt. Elindult hazafelé, de a lábai nem vitték. Le kellett ülnie. Nem tudta mennyi ideje üldögélt, mikor mozgást látott a szeme sarkából. A túlsó parton, barna-fekete foltos kölyökkutya bökdöste orrával, lelőtt anyját. Porcelán, bár viszolygott a tetemtől odabicegett. A kölyök halkan nyüszítve, csutak farkát csóválva, teljes bizalommal bújt hozzá. Nagy tappancsai mutatták, hogy felnőttként termetes jószág lesz belőle. Porcelán anyja, míg élt, gyakran főzött neki teát kamillából, amit ő maga szedett. A kutya homlokán öt kis folt erre emlékeztette a fiút.
- Kamilla lesz a neved. Jó lesz?
Otthon az apja a küszöbön ült. Kapatos volt. Ráncos, borostás arca, ötvennégy événél jóval többet mutatott. Bozontos szemöldöke alól, apró, szúrós szemekkel nézett a világba. Mióta megözvegyült, szinte minden idejét a kocsmában töltötte. A fiát pedig egyenesen kerülte. Túlságosan hasonlított az anyjára. Azt sem tudta megbocsátani neki, hogy nem egészségesen született. Valahányszor józanul ránézett, az a nap jutott eszébe, mikor az asszonyt elvitte a mentő Nyíregyházára a szülőotthonba. Nem jött haza sem ő sem az újszülött. Csak a körzeti orvos hozta a hírt.
- Verekedtél, vagy megvertek? - Bökött állával a gyerek feldagadt szája felé.
Porcelán nem válaszolt.
- A kutya csak akkor maradhat, ha gondoskodsz róla. Nem tudok még egy éhenkórászt etetni.
- Úgy lesz.
A gyerek apja mellet, belépett a házba. Itt is látszottak még a régebbi, jobb élet nyomai. Azóta a falak légypiszkosak, a bútorok öregek, rokkantak, a sarokban egy régi, képcsöves televízió. Csak az egyik szobát használták, hogy télen olcsóbb legyen a fűtés.
- Van ott kenyér, zsír, parizer. Egyél. – Szólt utána az apa. – A parizert edd meg, mert megbüdösödik ebben a melegben. Reggel megint kikapcsolták az áramot. Nem működik a hűtő.
Porcelán két szelet kenyeret megkent zsírral, parizert is rakott rá. Az egyiket Kamillának adta. Apja észrevette, de nem szólt.
Kamilla augusztusra, hosszú lábú kamasz kutyává serdült. Sokat csavarogtak. Néha kimentek a focipályára. Leültek a szélén. A gyerekek, ha észrevették őket Porcelánra kezdtek célba rugdosni, de miután Kamilla kiharapta a labdájukat, többet nem mehettek oda. A fiú órák hosszat el tudott nézni egy szál virágot, hogyan porozzák be, a méhek, darazsak. Kamilla egy esős, szeles napon, fészekből kiesett verébfiókát talált. Farkcsóválva megszaglászta. A madár még nem tudott repülni, ijedten pislogott. A kutya körbeugrándozta, hívta játszani. Porcelán ingébe rakta, hazavitte, Marcinak nevezte el. Legyeket fogott neki, magasra tartott tenyerén, hetekig tanította repülni. A veréb mind nagyobb távokat tett meg, aztán egyszer leszállt a tetőre, visszanézett, csiripelt kettőt, és elröppent.
- Repülj, Marci! Egyszer mi is elrepülünk innen, ugye Kamilla? – Nézett utána a fiú.
Az ősz lassan átvette az uralmat. A gyerekek, gumicsizmában dagasztották a sarat iskolába menet. Kamilla mindig elkísérte Porcelánt, és tanítás végéig ott is maradt. Ha esett az eső behúzódott valahova. A többi kutya hívta, menjen velük csavarogni, nyulat kergetni, de ő soha nem ment, hiszen fontos feladata volt. Ki tudja, mikor lesz rá szüksége a fiúnak.
Az ősz is tovább állt, közeledett a karácsony. Az ünnepre visszakapcsolták az áramot, élelmiszert osztottak. A helyi plébános minden gyereknek ajándékokat adott cipős dobozban. Porcelán, az övében, többek között egy szájharmonikát talált. Órák hosszat nyekergette. Kamilla vonyított, és bebújt az ágy alá. Ám amikor a hangok kezdtek dallammá formálódni, egyre közelebb jött. Porcelán észrevette, hogy a harmonika hangjára emelgeti felváltva a lábait, a fejét olyan mókásan billegteti jobbra-balra, hogy még apja is elmosolyodott, pedig az utóbbi években talán egyszer sem.
Bármily hosszú volt a tél, egyszer véget kellet, hogy érjen. A rövid esős tavasz után, hirtelen toppant be a nyár. A gyerekek azon kapták magukat, hogy megint kitört a vakáció.
Egy napsütéses vidám, csütörtök délelőtt Pupák azzal állított be barátjához, hogy a városban, a Kutató Intézetben, illegálisan megint vesznek kísérleti állatokat. Nyulakat, patkányokat, kutyákat. A kutyákért fizetnek a legtöbbet.
- Fogdossuk össze őket. Van itt elég. Összeszedünk egy kis pénzt, és lelépünk innen. Itt a lehetőség. – Lelkesedett Pupák.
- A Porcelánéval kezdjük. Utálom azt a kölyköt. Nem tisztel eléggé. A kutyája a legnagyobb itt, de olyan bamba… Kamilla. Csak egy idióta ad ilyen nevet a kutyájának. – Gondolkozott hangosan Colos.
Kerítettek egy kötelet, egy zsákot, úgy indultak Porcelánék házához.
Kamilla az árnyékban szundikált, mikor meglepték. Mindig bizalommal volt mindenkihez, nem érezte a veszélyt. Porcelán akkor lépett ki a házból mikor a fejére akarták húzni a zsákot.
- Mit csináltok? Engedjétek el!
- Mit izgulsz? Te is kapsz egy fagyit. – Vigyorgott Pupák.
A fiú kacsázva futott feléjük. Pupák elengedte a kutyát, elébe ment, és ököllel az arcába vágott. A homlokán találta el, Porcelán élete végéig viselte a gyűrű nyomát. Kamilla kitépte magát Colos kezéből. Egyetlen ugrással átívelte a három méteres távolságot, és Pupákra vetette magát. A fiú elesett. Kamilla állt a mellkasán, de nem harapta meg. Colos előrántotta a Magnumot. A kutyára sütötte. A kakas lecsapott. A halk csettenést elnyomta Kamilla, távoli mennydörgésre emlékeztető morgása. A következő pillanatban már Colos jobb csuklójába mélyesztette fogait. A szőke fiú fájdalmában újra meghúzta a ravaszt. A tár továbbfordult a hibás tölténnyel. A dörrenés mind a négyüket megsüketítette egy pillanatra. Megmerevedtek. A fegyver a földre esett. Porcelán ocsúdott föl elsőként, magához hívta a kutyát. Colos a csuklóját szorította. Pupák értetlen arccal nézte vérző jobb kezét, és három ujja üres helyét. A gyűrű tízméternyire hevert a porban, vértől mocskosan, deformáltan.
A mentő egy óra múlva ért ki. Addig rongyokkal bekötötték a sebeket. Colos és Pupák egybehangzóan állították, hogy Kamilla támadta meg őket, és nem tudják, mi durrant.
Porcelán már aludt mikor apja hazaért. Felébresztette.
- Üzent a jegyző. Holnap délelőtt jön az állatorvos, hogy elinjekciózza a kutyát. Készítsd fel. Vagy tüntesd el. – Tette hozzá.
A fiú megvárta, míg apja elaszik. Felkelt, a kenyér és a zsír felét belerakta egy vászontarisznyába. Az ajtóból visszanézett.
- Szia apu. – Mondta halkan.
Csendesen hívta Kamillát, és kiléptek az éjszakába. Az apa felébredt a motoszkálásra, de úgy tett mintha aludna. Mikor hallotta, hogy csukódik az ajtó kinyitotta a szemét.
- Kamilla, vigyázz rá! – Suttogta bele a sötétbe.
Mire kiértek a házak közül, keleten a Nap, már ébredezett. Arra indultak. A fény felé.

Évekkel később, Kalányos Guszti mesélt a kocsmában, egy sánta tengerészről, akit gyerekként ukrán uszályosok fogadtak be sajnálatból. Azóta ö a legfiatalabb teherhajó kapitány a Jeges-tengertől a Boszporuszig.
- Van egy kutyája is. – Folytatta Guszti. – Az mindig vele van, még a kapitányi hídon is, és ha harmonikázik neki, hát táncol.
- És mi a neve ennek a te híres kapitányodnak? – Kérdezte egy kerek arcú férfi, akinek jobb kezén csak két ujja volt.
- Azt nem tudom, de a kutyája valami Margaréta, vagy Százszorszép.
- Kamilla. – Szól közbe egy ráncos, bozontos szemöldökű ember.
- Igen. Honnan tudja? – Nézett rá elgondolkodva Guszti.
- Emlékszem rájuk. – Válaszolta, és nem szólt többet.
Hátradőlt a székén, gyűrött arcán mosoly bujkált.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Öreg
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 1
Kereső robot: 19
Összes: 30
Jelenlévők:
 · Akula


Page generated in 0.0382 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz