Ültünk a világ szélén,
lábunk a semmiben
fejünk a felhők felett,
gyermekek voltunk
és istenek
Te felálltál és arrébb mentél,
Idővel nagyobb lettél,
csak én maradtam
kisgyerek
Emlékekkel a zsebemben
én utánad mentem,
a ruhádat rángattam
hogy rám figyelj
Kezemben apró kincsek,
nyújtom feléd,
Te zavartan mosolyogsz
és a földön szórod szét
November, beteg ember!
utcán jársz seperve,
füttyszódat sírják
a lehullott levelek
Az idő, az aggastyán,
Majd meggyógyít, mondják,
de egy kuruzsló-varrt seb
továbbra is fáj