Navigáció


RSS: összes ·




Blog: Mégis, kinek az élete?

, 22 olvasás, stikszsandor , 0 hozzászólás

Elmélkedés

Fogadni mernék, hogy már a címből kitalálta, mi lesz ennek a dolgozatnak a témája!

Hát persze, az eutanázia, a kegyes (?) halál. Orvosi szakszó ( euthanaszia), szó szerinti jelentése „könnyű halál”, a halál orvosi segítséggel való siettetése fájdalmas és gyógyíthatatlan betegségek végső szakaszában. Amúgy görög eredetű a szó, hasonlóan számtalan orvosi kifejezéshez. Az eu ( magyarul: jó, jól) és a thano ( magyarul: meghal) szavak összetételéből származik. Az emberi társadalmak kialakulása óta alkalmazzák a különböző kultúrákban, meggyőződésem szerint manapság is, ott is, ahol a törvények szigorúan tiltják, mint például nálunk is az Alkotmánybíróság döntése szerint.

Természetesen mindenki hozzászólt a témához a médiában, ám akárhogy meresztettem a szememet, csupa jó svádájú, egészséges embert hallottam, láttam, olvastam nyilatkozni az ügyről, akár mellette, akár ellene foglaltak állást. Én tulajdonképpen nem is értem, min vitatkoztak a fenemód illetékesek egymással olyan szenvedélyesen, hiszen nem az ő életükről folyik a vita, de kalandozzunk el egy kicsit – elöljáróban.

Biztosan mindenki emlékszik a western filmekben tipikus jelenetre, mikor a ló megbotlik, eltöri a lábát, minekutána lovasa komoly, fennkölt kifejezéssel arcán egyszerűen lelövi -mondván- szerencsétlen ne szenvedjen tovább, holott a ló sántikálva is vidáman legelhetne aggkoráig. Vagy mindenki tudja, hogy a kóbor állatokat hányféle módon gyilkolják halomra a költségvetésből (!!!!!) finanszírozott, direkt erre a célra létrehozott „halálbrigádok”. Természetesen azért, mert nekik így jobb…

Naná, hogy tudjuk mit akarnak ők, hiszen perfektül értünk lóul, kutyául. Igy, kegyesen átsegítjük őket a halálba… Sima ügy, az emberek javarészének nincs is ez ellen kifogása, DE!!

A felsőbbrendűségünk miért csak addig terjed, hogy a védekezni képtelenek sorsa felett játszi könnyedséggel hozunk döntéseket, addig miért nem, hogy meghallgassuk azokat is, akik képesek dönteni a saját sorsuk felett? Miért nem hallgatjuk meg azokat az embertársainkat, akiknek a halál tényleg megváltás lenne? Miért alázzuk őket azzal is, hogy szenvedésre ítéljük őket? Nem elég, hogy kitaszítja őket a társadalom nagy része?

Nem elég, hogy szánakozva, viszolyogva bámuljuk őket, mikor szembetalálkozunk velük? Nem elég, hogy koszos elfekvőkbe dugjuk őket? Még nem elég?! Akkor mondok mást is.

Önök mit tennének, ha megtudnák, hogy gyógyíthatatlanok? Azok a jó svádájú emberek mit tennének, ha kiderülne róluk, hogy meg fognak halni? És mit tennének akkor, mikor már a lélegzés is elviselhetetlen kínokkal jár? Hát persze, nem várok választ, mert csak az tudna érdemben válaszolni, aki átélte már ezt, de hát az empiristák halottak… Meghaltak görcsberándult végtagokkal, mérhetetlen kínok nyomával az arcukon…

Meghaltak egyedül, egy paraván mögött elkülönítve, „kiélvezve” a szenvedés minden gyönyörét… Ugye milyen kínos erről olvasni? Még mindig nem tartunk ott, hogy az igazságot el tudjuk viselni.

Még mindig nem tartunk ott, hogy, ha már az eutanáziának nem, legalább a hospice-nek végre kaput nyissunk. Annak a mozgalomnak, amely a haldoklók szenvedéseit, lelkit-fizikait egyaránt hivatott csökkenteni szeretettel, megértéssel, simogatással, jelenléttel. Nem adunk nekik lehetőséget, pedig az egyetlen alternatíva az eutanáziával szemben. Ha már nem segítünk meghalni, legalább könnyítsük meg a szenvedéseket!

De nem. Sem ez, sem az. Mert eldöntötték, már megint eldöntötték helyettünk, illetve nem is helyettünk, hanem a ténylegesen szenvedők helyett. Nem fogok előhozakodni sem Hollandiával, sem semmivel. A lényeget tekintve teljesen mindegy, hol és mi folyik a világban. Bennünket az érdekel, hogy nálunk mi történik.

Higgyék el, nem mindenki szuicid, aki meg akar halni! Ezt miért nem hiszik el a törvényhozók? És miért pont most hozakodnak elő a Hippokratészi esküvel? Mi ez a süketelés a fájdalom csillapításához való jogról? Kellenek nekünk a Fekete Angyalok? Csupa kérdés – hiteles válaszok nélkül.

Nem lehet, hogy kissé túlcivilizáltuk magunkat? Nem kívánom senki halálát. Nem kívánom senkinek azt az állapotot, hogy könyörögjön a halálért, de bármelyikünkkel megeshet egyszer, hogy az egyetlen megváltó lehetőség a halál marad… Akkor mi lesz?

Tudja e valaki a választ? Talán hagynunk kellene, hogy mint a közismert halállal halt költő írhatta, hogy emberként mondhassák el a szenvedők a megváltó injekció előtt, talán kis derűvel a szívükben, talán kis daccal a világ ellen, de mindenképpen a saját sorsáról szabadon döntő emberként:

„Immáron kész a leltár, éltem és ebbe más is belehalt már… ”

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Blog
· Írta: stikszsandor
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 0
Kereső robot: 17
Összes: 27

Page generated in 0.0346 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz