Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Ahol a nap mindig korábban kel - 12. rész

, 39 olvasás, Sutyi , 0 hozzászólás

Ezerszín

Reggel kulcszörgésre ébredt.
Gyorsan magára kapta a köntöst, kilépett a nappaliba.
Az ajtón Mei a fiatal kínai lány lépett be, aki a szomszédos hotelből járt át a szigetre takarítani.
Mindig örült amikor látta, mert a szobalányok közül ő állt hozzá a legközelebb.
Már az első napok egyikén megszólította, s tört angolsággal, s beszédbe elegyedtek. Mindent tudni akart róla, hogy honnan jött, mit csinál itt, van-e családja. Le kellett rajzolnia egy sebtében előkapott papírlapra, hogy hol is van az a pici ország, melynek ha nevét angolul kiejtik itt mindenki az „éhesre” asszociál. Ő is elmesélte, hogy főiskolára jár, s csak a nyári szünetben dolgozik a szállodában.
Jó hangulata támadt a mosolygós lány szóáradatát, néha heves gesztikulációját hallgatva, de pár perc után elköszönt, mert időpontra ment fodrászhoz a City Plázába.
Futva érte el a mikrobusz megállóját, amely a sziget szárazföldi bejáratának közelében volt.
A sofőr még pár percet várt is rá, hiszen tudta, hogy mindennap ilyentájt megy vásárolni.
Itt ő volt az egzotikus, aki fehér bőrével és szőke hajával kitűnt a tömegből, és mindez a másságának szólt.

A busz végállomásához közeli áruházba, a TeeMall-ba még benézett.
– Hazafelé viszek valami gyümölcsöt-gondolta.
A földszinti piacon a zöldség-és gyümölcsözön tétovává tette.
– Otthon most érik a cseresznye-gondolta, s abban a pillanatban semmire sem vágyott jobban, mint, hogy ott álljon a húgával a falusi ház kertjében, a cseresznyefa alatt. A fülében cseresznye fülbevalóval azon versenyezzen, hogy ki tudja messzebbre köpni a magot...
Mennyire hiányzott most egy ismerős arc, vagy a pici földszagú, döngölt padlójú parasztház!

A forró, párás levegő szinte fejbe kólintotta, amint kilépett az áruház borzongató hűvöséből.
Csak sodródott az irdatlan tömeggel az égbe nyúló felhőkarcolók tövében a Tienha Roadon. Nézte az arcokat, s egyformaságuk amorf tömeggé olvasztotta őket. Abban a pillanatban valaki őrült iramban próbált utat csinálni magának és őt is nagy vehemenciával oldalba taszította. A lendület kisodorta a járda szélére, ahol a betonkaranténba szorított fa árnyékában egy kínai öregasszony álldogált, szegényes öltözetben. Inas lábai kilógtak az olcsó műanyag papucs kivágásán, s szétterpesztett lábai alatt, a hosszú gyolcs szoknya árnyékában a háncskosárból, frissen szedett mosolygós cseresznyeszemek kandikáltak ki.
Meg sem kellett szólalnia, mert alig, hogy rátekintett a gyümölcsre, a nő egy papírcetlire mutatott, melyen 100 Yuan állt.
– This woman is a cheater! Cherries are more expensive than in the store- hallotta a hangot a háta mögül. (Ez az asszony csaló! A cseresznye sokkal drágább, mint az áruházban)
A nagyvárosokban gyakran találkozott ezzel a jelenséggel, mert a kínai kormány angolul jól beszélő fiatalokat bízott meg azzal, hogy figyelmeztessék a gyanútlan külföldieket, hogy ne vásároljanak feketén a vidéki parasztoktól. Ő nem sajnálta azt a pár forint többletet, s szívesen vásárolt lépten-nyomon az utcai forgatagban.
De mindezt nem tudta elmondani, mert mire megfordult a fiatal nőnek már csak a hátát látta.
Az öreg kínai árus még valamit kiabált utána dühösen szapora beszéddel, majd megfogta a kosarat, hogy a vállára vegye. Az arca mélységesen szomorú volt, de amint megérintette a karját, hogy megállítsa a lendületében, az asszony reménykedve elmosolyodott, s a szeme kérdőn villant rá. Amikor megérezte a tenyerében a 100 Yuant, a hóna alól előkapott egy gyűrött újságlapot, papírtölcsért formált belőle, s telemérte cseresznyével. Biztos volt benne, hogy jócskán több gyümölcsöt rakott bele, mint egy kiló.

Önfeledten akasztott a fülébe két-két párától fénylő cseresznye fülbevalót, s fittyet hányva a melegre és a tömegre, halkan dúdolva haladt tovább.

Minden maradék bosszúsága elpárolgott, amikor a fodrászat emeletén, piros lampionokkal mécsesekkel, andalító keleti zenével kis budoárrá varázsolt fejmosó kerevetén teljes hosszában kinyújtóztathatta a tagjait. A fodrászlány törölközőt terített a mellére, majd gyengéden a kerevet végében lévő fejmosótálhoz húzta a fejét. A meleg víz és a gyengéd fejmasszázs teljesen ellazította, majdnem elaludt...

Mint akit kicseréltek úgy lépett ki a fodrász üzletből.

– Még rengeteg időm van-gondolta, s elindult az újonnan nyílt Starbucks kávézó felé.

Szeme a tömeget pásztázta valami félreeső kis helyet keresve, amikor heves szívdobogással fedezett fel egy ismerős arcot egy közeli asztalnál. Először csak a kínai nő göndör fekete fürtjeit látta, amint nevetve hajol közel egy nagydarab fehér bőrű, ősz hajú férfihoz, majd amikor kiegyenesedett meglátta az arcát. Xin volt.
Bizonyosságot akart. Megkerülte az asztalt, hogy lássa a férfit, akinek a keze a nő kezén nyugodott.
Még nem láthatta az arcát, de a nagydarab tenyér, s rajta az ismerős karikagyűrű kizárt minden tévedést...
Ekkor a férfi is felnézett, s elhomályosult szemekkel is látta Gábor arcán a döbbenetet.

Leejtett, erőtlen karjaiból a vérvörös cseresznyeszemek hangtalanul és megállíthatatlanul potyogtak a padlóra.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Próza
· Írta: Sutyi
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 0
Kereső robot: 16
Összes: 23

Page generated in 0.0387 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz