Kíváncsian felémóvakodik
aztán felismerve elém siet,
kicsiny falum, mikor közelítem,
nahiszen, hacsak ő egyedül nem?
Házak ablakai kitárulnak,
előttem, mint bősz kutató szemek,
apró zsaluik lengeti a szél,
sötét vastáblák, óvva takarják,
asszonynépek sóvárgó alakját,
kíváncsian lesik függöny megett,
ki az, ki a múltból visszaérkezett?
Hazahurcolt a füstölgő vonat,
senki nem várt az állomáson már,
az idő is tovanyargalt régen,
hamar felejt mindent a szégyen,
csontváz csupán ki nyalka legény volt,
cifra bakon ostora pattogott,
parancs szavára hagyta el a hont,
nadrágján, lelkén fekete a folt,
katona zubbonyán medál kocog,
elnyűtt bakancsán táborok pora,
kendőjével sután lecsapkodja,
nyűtt iszákjában, katonakonzerv,
anyja kukoricát kapálni ment,
ott éri a hír, megjött a fia,
senki nem várta már, óh borzalom,
halál ellen mégis van oltalom?
Elejbe csupán a kutya lohol,
ismerni véli, ösztön vezérli,
ergye Setét nézd, Isten kit hozott?
Kelepel a gólya, kémény tetején,
eresz alatt cikáznak a fecskék,
szüretre várnak hűsen a pincék,
zord idők után, béke idején,
helyre állt a rend, félőn vélhetnék,
megszűnt a káosz, múlnak a gondok,
kemencék mélyén kisült a kenyér.
Megjegyzés: Emlékkép Édesapám hazatéréséről, 1947. nyarán
Édesapám most lenne százkét esztendős, ha élne.
2020. augusztus 20.
|