Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Álarc mögött

, 68 olvasás, Öreg , 10 hozzászólás

Ezek vagyunk

Pál Gábor jókedvűen ébredt. Nagyot nyújtózott, ízületei recsegtek. Érezte, valami különleges történik ma vele. Talán sikerül lelket verni az öreg autóba, amin hónapok óta dolgoztak barátjával. Reggeli után induláshoz készülődött.
- Hova mész? – Kérdezte anyja. – Nincsenek óráid?
- Tavaszi szünet van. Átmegyek Mayer Zolihoz.
- Mayer Zoli. Nem szeretem, hogy vele barátkozol. Csokit lopott a közértben.
- Jaajj, anya! Az még hatodikban volt, öt éve.
- Kutyából nem lesz szalonna. Ha Gérokk tanár úr nem olyan rendes, bajba került volna. A maszkot ne felejtsd el! – kiáltott utána anyja.
A buszmegálló felé ballagott, Gérokk tanár úron tűnődött, akinek nem is ez volt a neve, csak hosszú kabátja miatt hívták így a gyerekek. Tizenhárom év körüli fiú jött szembe járógéppel. Anyja kísérte.
- Szia, Szrípió.
- Szia, Gábor. Megvan a Skyrim felújított kiadása. Gyere majd fel.
- Rendben. Valamelyik délután felugrom.
Az anya még utána szólt:
- Nagyon vár téged. Te vagy az egyetlen barátja.
Gáborban felmerült az öt évvel korábbi nap. Maga előtt látta Gérokk tanár úr arcát, és hogy Mayer Zoli „elvitte helyette is a balhét”. Hallotta a fékcsikorgást, gyomrában újra érezte a rémületet.
A buszról leszállva már messziről meglátta barátját, hogy félig eltűnik az öreg CV 2-es, a „Rút kiskacsa” motorterében.
- Szevasz.
- Szia. Meghozták az elosztófejet. – Mondta Mayer Zoli, anélkül, hogy előbújt volna. – Beépítjük, és kész van.
Két órával később elindították. A motor egyenetlenül járt néhány percig, majd akkorát durrant, mint egy puskalövés és leállt. Egy közeli háztetőről ijedten rebbentek fel a galambok. Repültek két kört és visszaszálltak ugyanoda.
- Holnap beállítjuk a gyújtást, és meg lehet hirdetni.
- Ne tartsuk meg? – Kérdezte óvatosan Gábor.
- Folyton ezzel nyaggatsz! Megbeszéltük, még három ilyen roncsot helyrepofozunk, és tudunk venni egy normális kocsit.
Estefelé már kevesen utaztak a buszon. Göndör hajú lány állt, kezében hegedűtokkal, Gábortól néhány lépésnyire.
- Milyen helyes bongyorka. – Gondolta futólag.
A lány ránézett, majd le a cipőjére. A fiú követte a pillantását, és látta, hogy ki van oldódva a fűzője. Lehajolt, hogy megkösse. Ebben a pillanatban, egy macska futott ki az útra, a sofőr erősen fékezett. Gábor azt még el tudta kerülni, hogy felborítsa a lányt, de azt már nem, hogy gyomron fejelje, és ő maga elessen. Tápászkodva szabadkozott. A lány dühösen nézett rá, de mikor látta, milyen zavarban van, tekintete megenyhült. Barna szemében aranyszínű pöttyök örvényleni látszottak. A fiú félbehagyta a mondatot, és elveszett az örvénylésben.
- Mi van? – Vörösödött el a lány a maszk jótékony takarásában.
- Semmi. – Hebegte Gábor. – Nem sérültél meg?
- Nem.
- És a hegedű?
- Nem tudom, de reménykedj benne, hogy az sem.
- Próbáld ki és találkozzunk holnap. – Mondta Gábor, és megpróbálta elrejteni, a szereléstől gyászkeretes körmeit.
- Átlátszó trükk, de nem bánom. Holnap próbám lesz, elkísérhetsz, ha akarsz.
Bemutatkoztak. A lányt Illényi Csillának hívták, középiskolába járt és egy amatőr vonósnégyesben zenélt. Nehézkesen indult a beszélgetés, mondataikat hirtelen hagyták abba, mintha megbánták volna, hogy kimondták. Mikor elköszöntek, Gábor nem volt biztos benne, hogy elmegy a másnapi találkozóra, úgy gondolta a lány se lesz ott.
Jobb dolga nem lévén mégis odament a megbeszélt helyre, és legnagyobb meglepetésére ott találta a lányt. Egy külvárosi általános iskolában kapott próba helyet a zenekar. Elhagyatott, keskeny utcákon mentek és csak néha váltottak egy-egy szót.
Gábor leült a folyosón, és bentről nem sokára felcsendült Vivaldi Négy évszakából a Tavasz első tétele. Majd néhány perc múlva:
- Állj, állj, állj! Csilla kiestél a ritmusból!
Egy óra múlva jött ki a lány fáradtan és bosszúsan. A fiú észrevette, hogy szeméből eltűntek az aranyló pöttyök.
- Folyton engem piszkál, pedig a többiek is elrontják. Gyuri, a brácsás, ma tök hamisan játszott.
- Talán, tőled többet vár. – Vont vállat a fiú.
- Gondolod?
Ekkor megtört a jég. Folyamatosan volt mondanivalójuk egymásnak. Rövidesen úgy érezték, mintha kiskoruktól fogva ismernék egymást. Gábor hazáig kísérte a lányt, a kapuban még azt is meg merte kérdezni, másnap elkíséri-e meglátogatni egy barátját, aki tulajdonképpen a fogadott öccse.
- Szrípió? – Kérdezte Csilla. – Talán robot?
- Nem teljesen, de még az anyja is így hívja.
- Kíváncsi lettem.
A csöngetésre középkorú asszony nyitott ajtót, arcán mérhetetlen fáradtsággal. Mikor meglátta az érkezőket, barátságos mosolyra húzódott a szája. Csillát is úgy fogadta, mintha már régen ismerné. A lány finom, női érzékenységével megérezte, hogy a vidámság erőltetett. Szrípió az íróasztalnál ült hatalmas monitor előtt, mely kirítt az egyszerű bútorok közül. A sarokban kerekesszék. A szobát óriási Starwars poszter uralta, melyet a mennyezetre szerelt spot lámpa világított meg. A plakáton az aranyszínű robot, elénk, narancssárga szövegkiemelővel, be volt keretezve.
- Hú, egy igazi lány! És itt a szobámban! – Csúszott ki Szrípió száján.
- A maszkot hagyjátok magatokon. Ő a veszélyeztetett droidok csoportjába tartozik. – Szólt közbe az anya, és kiment.
A két fiú játszani kezdett, hívták Csillát is, de azt mondta először csak figyel. Kis idő múlva olyan elmélyülten hadakoztak a sárkányokkal, hogy egyikük se vette észre, mikor a lány kiosont. Az asszonyt a konyhában találta meg, szendvicseket készített.
- Segíthetek?
- Gyere. Téged nem tudlak becsapni, ugye?
A lány bólintott.
- Mi történt? Gábor csak annyit mondott, hogy baleset érte.
- Ez rá vall. Tipikus történet. Lacika nyolc éves volt. Kiszaladt a labda után az úttestre. Elbotlott. Ha Gábor és Mayer Zoli el nem rántják, nem a lábán ment volna át az autó, hanem a fején. Gábornak is megsérült az arca. Egyébként ti együtt jártok?
- Hát, még csak két napja ismerjük egymást.
Csilla, megszokta, hogy valamiért, talán a kisugárzása, vagy különleges szeme miatt, könnyen megnyílnak előtte az emberek. Az asszony folytatta:
- Az apja nem sokkal a baleset után lelépett. Drága cuccokat vesz neki, de nem kíváncsi a „szörnyszülöttre”. Lassan a barátaim is eltünedeztek, megunták, hogy soha, sehova nem tudok kimozdulni. Egyedül maradtam. Erőm végén járok. Azt mondták a kórházban, ha eléri a végleges magasságát, még egy műtét, a tizenkettedik, és gép nélkül fog tudni járni. Az még tíz év. Néha arra gondolok, talán jobb lett volna ha… Borzasztó anya vagyok, ugye?
A lány nem válaszolt, az asszony nem is várt választ. Szótlanul ültek mikor Gábor benyitott.
- Itt vagy? Gyere játszani.
Este hazafelé, Gábor azt mondta:
- Vegyük le a maszkot.
Úgy érezte, becsapja a lányt.
- Még ne. Menjünk el holnap kirándulni, és majd ha ketten leszünk. Úgy izgalmasabb.
Gábor megkönnyebbült, bár tudta, csak egy nap haladékot kapott.
Másnap elhozta Mayer Zolitól a kocsit, azzal ment Csilláért. A lánynak nagyon tetszett a formátlan, kényelmetlen, kicsi autó. A gyújtás még nem volt tökéletes, időnként nagyokat durrant, de már nem állt le. Kelet felé hagyták el a várost arra nem voltak felkapott kiránduló helyek. Fél óra autózás után egy erdészeti úton állították le a kocsit. A jóleső csendet csak a madarak csiripelése zavarta meg.
- Elhozhatnánk ide Szrípiót. Biztos tetszene neki. Meg néha máshova is. Olyankor az anyja kicsi pihenhetne. – Mondta óvatosan Csilla és oldalról a fiúra sandított.
- Jó ötlet. – Válaszolt Gábor. - Ha még egy óra múlva is szóba állsz velem. – Tette hozzá magában szorongva.
Nem sokára, egy lankás domboktól körülölelt, kicsi tisztásra értek. Az üde, selymes fűben őzgida feküdt. Jöttükre felállt, félelem nélkül megnézte őket, és kényelmesen elballagott.
- Itt jó lesz? – Kérdezte Csilla.
- Ühüm.
- Akkor, háromra.
Megálltak egymással szemben, a lány számolt és egyszerre levették a maszkot. Mindketten viszonylag nagy metszőfogakkal rendelkeztek. De míg a lány bájos volt, a fiú kimondottan csúnya, amit tovább rontott a szája sarkában, a félhold alakú sebhely. Behunyta a szemét. Nem akarta Csilla arcán is azt a döbbenettel és szánalommal vegyes undort látni, amit már annyiszor tapasztalt vakrandikon. Hallotta, hogy az őzgida távolodva csörtet a tavalyi avaron. Arra eszmélt, hogy a lány puha ajka megérinti arcán a sebhelyet. Kinyitotta a szemét. Mosolyt látott, és aranyban fénylő szemeket…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Öreg
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 0
Kereső robot: 16
Összes: 23

Page generated in 0.0396 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz