Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Lélekhinta

, 19 olvasás, Christiandry , 0 hozzászólás

Sors

Kóbor lelkem levegőért kiált,
Ambróziát keres nyughatatlan,
Megérti e vajon ez a világ,
Hogy szárnyát miért bontogatta?

Mint a főnix mi hamuból lesz újjá
Megélve minden szenvedést,
Mítoszok, legendák őrzik tovább
Ajándékba kapott életét.

Víztükör fátyol, sejtelmes szimfónia
Elrejt mindent, ha zavarod,
Körötted a világ az életet ostromolja
Tisztán látod, ha nyugodni hagyod.

Elfeledett dajka antik álmot mesél
Remény, vigasz, boldogság teremtőt,
De hiába nyúl a hajnal tincsekkel felém
Fantáziám koromszín lepedő.

Szokatlan csend, mozdulatlan utca
Holdálomban táncol a fáradt lombkorona,
Csillagtakaró alatt egy gondolat kelt útra,
Mit az éj óvatos csókkal kísér haza.

Olvasó, ezt látva kérlek, meg ne sajnálj,
Egy angyal azt súgta, rád megannyi dolog vár.
Rongyos mosoly ül a sors nyújtózó arcán,
Mert jól tudja Ő, ez még nem a halál mi karjába zár…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sors
· Kategória: Vers
· Írta: Christiandry
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11
Összes: 18

Page generated in 0.0211 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz