Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Félelemben élek

, 227 olvasás, nagyvendel , 0 hozzászólás

Sajgó lélek

Gyermekkorom óta
félek a sötétben.
Affene.
Hiába mondták,
akkor ott,
nem kell félni,
nincs itt semmi és senki,
de én érzem,
mint nyúlfi az esőt,
mára már lett.
nahiszen.

Hiába is mondtam,
hogy én mégis félek,
kutyát, macskát nem érdekelt.

Most újra itt vagyok,
szemtelenül, vakon,
néha leverem a poharat,
sohasem süt már ki a Nap.

Időnként a marhahúst
el- eldobom,
ha átrendezik a bútorzatot,
megváltozik a hajlékom.

Na te boldogtalan lélek,
sorsod megérdemled,
mondja kitől nem reméltem,
most már aztán félhetsz,
olyant láttál amit nem kéne,
ez a büntetésed érte,
minden semmivé lett,
eljött a végítélet,
foglald el a bérleményed,
az a földrög sem a tied.

Gyújts egy szál gyertyát
hogyha majd meghalok,
abból a pirosból,
amit rég hagytam ott,
a sárga pamlagon.

Figyeld majd meg,
hogy a fénye
merre szalad,
s roppan a deszka
a tűz súlya alatt.

Végezetül a láng
kihunyva lekushad,
kihűlve egy markocska
por és hamu marad,
benne fürödhetnek
a dalos madarak.

Hogy végleg elérjen
engem az enyészet,
öntsd a kevéske pernyét
egy virág tövéhez,
Ő legalább hadd éljen,
illatozva, szerényen.



2020. május 05.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: nagyvendel
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 66
Regisztrált: 1
Kereső robot: 26
Összes: 93
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.1828 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz