Süt a nap jobbról-balról,
megtört fény szűrődik szemembe fentről.
Közelemben bogarak vannak, azokat vonzom
legalább.
Kihúzott háttal, egyenes
tartással merengek a távolba,
mintha lenne bármi értelme.
Furcsa madárhang hallatszódik, lenézek,
nem látok semmit. Ha egy pillanatig
tovább bámulok a semmibe - „semmibe”,
talán megpillanthattam volna, ahogy repül.
De addigra már elfáradtam.
Lenézni egyátalán nem fárasztó.
Kellemes veszélyeket rejt magában.
Ha egyszer felnézel, tudni fogod,
mindig mindent jobban csinálhattál
volna. A tűző Napot lágy égbolt
veszi körül. Éjszaka a Hold és a fénylő
csillagok nyújtanak menedéket a sötétség
elől.
Egy üveg mézet szorítok a kezemben.
Van, amikor legszívesebben
falhoz vágnám. Még nem
sikerült kinyitni. Összetörni lenne
a legegyszerűbb megoldás,
csak földhöz baszom és enyém
lehetne.
Elromlott fűnyíró halkan
súgja a fülembe, „bocs tesó, nincs tüzed? ”.
Közben rájött, nincs erre szükség.
Újra bekapcsolt és elkezdte szelni
a reggeli csend hullámait.