Nehogy megsajnálj
Mert ez nem halál
Ne sirass, ne keress
Csak az emlékeidben
Ne hiányolj
Nem voltam ott
Nem voltam veled
Csak elhitettem
Azt hittem, jól teszem
Segíthetek nektek
Nagyot tévedtem
Bocsáss meg
Kérlek ne csináld
Nem is tudod, mennyire fáj
A szemeidben a sajnálat
Ezer sértésnél is rosszabb
Ha már fáj, fájna annyira
Hogy igazán belehaljak
Ne csak sejtenként tűnjek el
Jobb lesz, ha egy pillanat alatt vége
Miért ilyen rohadt mély ez a tenger?
Miért ilyen találóak azok a költői képek?
Miért kell lemerülnöd ilyen mélyre
Hogy megérts egy életet?
Régi, fura kérdések
Amik vissza-vissza térnek
Kellene egy kis türelem
Minden kisboltban keresem
Hiába találok, sose elég
A komplett emberiség
Egy türelmetlen kisgyerek
Hogy lennék épp én másmilyen?
Sietettem téged, magamat
Tűkön ülve, a boldogságot vártam
Jött volna, csak lassabban
Jött a jövővel kézen fogva
Kéz a kézben sétáltak
Mint mi akkor régen, az utcánkban
Le kellett mennünk, mert a szobámban
Hiába kellett, nem volt járda
Miért nem tudtam várni még pár évet?
Lett volna benne néhány szép perc
Azokért megérte volna
Minden rossz nap és vita
Várakozás, öröm
Veszekedés, zsebkendő
Őrült jelenet, nevetés
Amit senki más nem ért
Hogy is érthettek volna meg
Két elmebeteg embert?
Hogy nevethettek volna velünk
Azt látták, a földön ülök, egyedül
Emlékezz vissza, most az egyszer
Volt néhány kellemes perc
Utána felejtsd el a fájdalmat
Vagy elveszítheted önmagadat
Ne sajnálj, nem is ismersz
Ne törj pálcát felettem
Ne tégy úgy, mintha érdekelnélek
Csak hagyj békén, kérlek