csendet reszel a nádas
alvókájával motoz a szél
görgeti a tegnapot maga előtt
biggyedt bajusza földig ér
a nap erős fényhasát
darabolni próbálja a hideg
meleget nem képes most adni
fagyott arcát rágja az ideg
körmével szántja sugarait
véresre kaparja fejét
holnapra reméli a legjobbakat
közel az este nyugodni tér