A városka felett nehéz hófellegek úsztak, mint dagadt, sötét, dunyhák. A téli szél jól megrázta őket, s már hulott is a hó nagy pelyhekben, kavarogva szálltak, vidáman huncutkodva rászálltak az emberek vállára, orrára. Belepték szikrázó ezüst fényükkel az utcákat- tereket. Hideg puha csendet hozva. Boldog érzés költözött az emberek szívébe. A templom harangja, csengve- bongva, hívta a híveket misére, mélyen rezgő hangja betöltötte a városka utcáit. Minden fele színes díszek lengedeztek a lámpa oszlopokon, az utakat szegélyező fák ágain. A főtéren hatalmas fenyőfa állt, feldíszitve. Minden készen a kis jézus érkezésére. Karácsonyi zene szólt az üzletekben, piros ruhás, piros orrú, mikulások járták az utcákat, cukorkát, csokoládét, osztogatva, gyermeknek, felnőttnek. Egy öreg ember állt otthona ablakában, és kinézett a párás üvegen át a díszbe öltözött városra. Magányos öreg ember, hosszú ősz haja nyakába nőve, borostás állát, borotva már régen látta. Morogva húzta végig rajta a kezét, " le kéne vágni már, " de minek - Kinek? " Kit is érdekelt hogyan néz ki". Foltos, lyukas, mellényét, még az asszonya kötötte. Azt hordta már évek óta. Mióta is? Igen, mióta elhagyta őt a felesége és a menybe költözött. Olyan volt neki az a foltos szakadozott öreg jószág, mint egy ölelés egy rég elporladt szerető kéztől. Mélyet sóhajtott, szenteste van, és ő olyan magányos már hosszú évek óta. Minek kell így egyedül élni? " Miért hagytál magamra-Nézett az asszony falon lógó, megfakult képére. Az rá mosolygott, úgy mint évek óta mindíg. Gyermekük nem született, pedig szerettek volna, így aztán egyedül élt, mint egy magányos vén medve a barlangjában. Semmi sem olyan mint régen, semmi. A függöny piszkosan leszakadva lógott, évek óta nem mosta ki. Az ágyát néha-néha áthúzta ha már nagyon szükséges volt. Finom pókhálók lengedeztek a sarkokban az állott nehéz levegő rezdülésére, ha csoszogva felkavarta. Por lepte a bútorokat, bennük lógtak a felesége ruhái, nem tudott megválni tölük. Néha kinyitotta a szekrények ajtaját, és mélyen beszívta a már halványuló illatát az asszonynak. " Milyen más volt régen". Ilyenkor a felesége, takarított, suvickolta a padlót, mosta a fügönyöket, ragyogott karácsony tiszteletére az egész lakás. A sütőben pirult a jó ropogós kacsasült, finom fahéjas kalács illata töltötte be a lakást, forralt bor várta az asztalon. Milyen jó asszony volt szegény. A Kacsa gondolatától megéhezett, a kalács illatát orrában érezte, kicsoszogot a hideg konyhába, ahol a régóta nem mosogatott edények áporodott bűze fogadta. A morzsás asztalon semmi sem várta, reménykedve nyitotta ki a hüttö ajtaját, a kékes hideg fényben, egy darab száraz sajt, és néhány pöndörödött héjú szalámi karika, a tejes üveg alján egy kis tej árválkodott. " Vajon jó lehet még" lötyögtette meg a tejes üveget. Hírtelen ötlettől vezérelve, magára kapta kopott kabátját, belebújt félre taposott cipőjébe. " Elmegy vásárolni- még nincs késő, valamit csak enni kell - mégis csak ünnep van. 1.
|