Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Csend

, 82 olvasás, Babos Bendegúz , 10 hozzászólás

Gondolat

- Mostantól néma csend legyen kicsengőig! Aki megszólal, kirúgatom! - hallottuk egy hosszú hét péntek délutánján tanárunktól.
Mindenki próbálta elérni, hogy semmilyen hangot se adjon ki. Páran a padra dőltek és aludni próbáltak, mások fülhallgatóval tömték be fülüket és a ritmusra rázkódott lábuk, a nagy többség pedig a telefonjával játszott a pad alatt. A tanár szúrós szemmel nézett végig rajtunk, majd az ablakhoz sétált és becsukta, hogy azon keresztül se jöhessen be semmi zaj. Visszasétált asztalához, majd csukott szemmel hátradőlt székében. A zárt ablak mellett jól hallható volt, ahogy az ujjak találkoztak az érintőképernyővel. A tanárnak kipattant a szeme.
- Minden mobilt az asztalra! Most! - mondta komoly hangon.
Ezután hátul páran beszélgetni kezdtek. A tanár rájuk nézett, de nem szólt. Nem akarta ő maga is megtörni azt, ami oly szent volt neki, a csendet. Az idő elteltével a nevetés abbamaradt és mindenki a padon-alvást választotta, ám a pad recsegett és a tanár arca minden reccsenés után rángott egyet. Ezt észrevéve páran elkezdtek sugdolózni a pletykákról, amik a tanár körül keringtek, hogy családi bánata miatt nyugtatózza magát, és ha nem tesz így, tünetek jelentkeznek.
Már fél órája vártunk a csengőre, és próbáltuk létrehozni azt, aminek létezésében egyikünk se hitt. Hirtelen hatalmas puffanás rázta meg a termet és verte fel az alvókat, a tanárt pedig kirázta a hideg. Az egyik fiú kiesett a padból álmában, és fejét ütve ért földet. Lassan csorogni kezdett a vér homlokán, minek láttán többen segítségére siettek. Ám ahogy az egyik lány felállt, a szék nagyot csattanva eldőlt. A tanár hirtelen felugrott székéből és bevérzett szemmel, torkaszakadtából üvölteni kezdett:
- Csendet! Az Isten szerelmére, csendet végre valahára!
Majd hirtelen hátradőlt, és vörös arca fehérre változott. Szemében fájdalom és félelem tükröződött.
- Én törtem meg! Az én hibám! - motyogta halkan, majd arca görcsbe rándult. Szemei tikkeltek és szájából fehér hab kezdett folyni. A rángások miatt leesett székéről és a zuhanás közben kiesett kezéből egy üres nyugtatós doboz, majd szépen begurult a padsorok közé. A földön folytatott rángatózás hirtelen abbamaradt. Örökre. És végül elérte azt, amire mindvégig vágyott, mivel senki se mert szólni félelmében, egy tanár holtteste láttán.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Novella
· Írta: Babos Bendegúz
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 6
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 15

Page generated in 0.035 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz