- Mostantól néma csend legyen kicsengőig! Aki megszólal, kirúgatom! - hallottuk egy hosszú hét péntek délutánján tanárunktól.
Mindenki próbálta elérni, hogy semmilyen hangot se adjon ki. Páran a padra dőltek és aludni próbáltak, mások fülhallgatóval tömték be fülüket és a ritmusra rázkódott lábuk, a nagy többség pedig a telefonjával játszott a pad alatt. A tanár szúrós szemmel nézett végig rajtunk, majd az ablakhoz sétált és becsukta, hogy azon keresztül se jöhessen be semmi zaj. Visszasétált asztalához, majd csukott szemmel hátradőlt székében. A zárt ablak mellett jól hallható volt, ahogy az ujjak találkoztak az érintőképernyővel. A tanárnak kipattant a szeme.
- Minden mobilt az asztalra! Most! - mondta komoly hangon.
Ezután hátul páran beszélgetni kezdtek. A tanár rájuk nézett, de nem szólt. Nem akarta ő maga is megtörni azt, ami oly szent volt neki, a csendet. Az idő elteltével a nevetés abbamaradt és mindenki a padon-alvást választotta, ám a pad recsegett és a tanár arca minden reccsenés után rángott egyet. Ezt észrevéve páran elkezdtek sugdolózni a pletykákról, amik a tanár körül keringtek, hogy családi bánata miatt nyugtatózza magát, és ha nem tesz így, tünetek jelentkeznek.
Már fél órája vártunk a csengőre, és próbáltuk létrehozni azt, aminek létezésében egyikünk se hitt. Hirtelen hatalmas puffanás rázta meg a termet és verte fel az alvókat, a tanárt pedig kirázta a hideg. Az egyik fiú kiesett a padból álmában, és fejét ütve ért földet. Lassan csorogni kezdett a vér homlokán, minek láttán többen segítségére siettek. Ám ahogy az egyik lány felállt, a szék nagyot csattanva eldőlt. A tanár hirtelen felugrott székéből és bevérzett szemmel, torkaszakadtából üvölteni kezdett:
- Csendet! Az Isten szerelmére, csendet végre valahára!
Majd hirtelen hátradőlt, és vörös arca fehérre változott. Szemében fájdalom és félelem tükröződött.
- Én törtem meg! Az én hibám! - motyogta halkan, majd arca görcsbe rándult. Szemei tikkeltek és szájából fehér hab kezdett folyni. A rángások miatt leesett székéről és a zuhanás közben kiesett kezéből egy üres nyugtatós doboz, majd szépen begurult a padsorok közé. A földön folytatott rángatózás hirtelen abbamaradt. Örökre. És végül elérte azt, amire mindvégig vágyott, mivel senki se mert szólni félelmében, egy tanár holtteste láttán.