Nyirkosan didergő reggelek
zord szépsége
a kelő nappal megremeg,
távolban, az izzó horizont
harmatfoltos ködtengerét
messzire űzi a napmeleg.
Csalogány dallamú levelek
hullnak rendületlenül
bágyadt esküvéssel,
a hajnali frissesség
mutatja útjukat,
kézen fogva a napsütéssel.
Messzi bércek között,
hegygerincek tövében,
otthagyott lépteim kutatom,
fölöttem tölgyek erdeje,
alattam óarany pompa,
s én térdig avarban utazom.
Köröttem lombokból vetett
takaró alatt, alszik az ősz,
ajkát nem hagyja el panasz,
míg körötte álmosan ásító
kanyargós utakon,
megágyaz magának a tavasz.