Este, titokban álmodban meglestelek;
Arcod egyszerre volt boldog és kétségbeesett.
Homlokodon táncolt dermedt holdvilág;
Mond, mily tájakon jártál kisleány?
Elveszett emberek, elveszett gondolatok;
Elfelejtett ígéretek, elfelejtett átkok.
Sosem teljesülő kívánságok, fakó álmok.
Megperszelt rétek, s kihalt városok.
A könnyek kútjánál, ugye arra jártál?
Látom rajtad, te is elvesztél már.
Vagy elveszett világban elveszett ismerőst láttál;
Hol minden semmire van ítélve régóta már.
Te is könnyel áldozol a kútnak;
Szürke tükre egyre csak dagad.
A valóságban párnádat áztatod;
Szavam persze nem hallod.
Sosem mondott szavak ezek;
Sosem teljesült tettek.
A semmi peremén ballagsz;
Csak semmi, mit itt találhatsz.
Kövesd majd a hajnal festett ösvényét;
Meglátod várt, nem várt végét.
De addig álmodj csak és hidd;
Ébredésed szebb lesz így!
Miért nem tudtok soha elengedni?
Miért nem hagyjátok, hogy azt higgyem, tudom mit akarok?
Miért kínoztok?
Miért kell annyiszor kimondanom, amit egyszer is elég?