Szóval fél hogy kitépem a szívét
szerelempokróc takarja testét
hűs barna őszi szemekkel
követi minden mozdulatom
kócos patakként csobogja minden szavam
ajtókat tár ki halkan épp csak szuszogva
ágyában hó-lepel-álmok nyugtatják
a lélek porhanyós és nyúzott erdejét.
Szeretem!
Dühösen éhesen és éjjeli utcák
dobolják lépteim szemben
a pocsékba vesző ablakok szárán
halkan lépdelő fény és jégvirágok
esőket hoz hogy mégis tisztán
zuhanjak rá erre az óvatoskodó télre.
És csendben toporgó
vonatok ablakából figyelem a várost
ahogy a kalauz mögött lassan balra húz
csak egy jobb kanyar szólít meg egy ember
ahogy súlyosan lélegzem
légszomj fotók a fejemben igen
a legtöbb meztelen róla
a többin forró kávécseppek talán még hangyák.