Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Meszes 3

, 5 olvasás, Tollas , 0 hozzászólás

Természet

Nem jár arra soha senki:
jöhetnének kirándulni,
s az öreg tölgy árnyékában
megpihenni,
Körülöttem ordít a csend,
a madarak elhallgattak,
senki nem örül a dalnak.
Nagyra nyitom a szememet!
Lássam a megvénült hegyet,
előttem lett olyan öreg.
Valamikor volt fiatal,
megbirkózott
a sok gonddal.
Zöld takaróját őrizte,
betakarta magát vele.
Az álmai szépek voltak,
a katonái harcoltak.
A terítő szakadozott,
megjelent hátán a sok folt.
Hat ló szele megszelídült,
erejére nem volt szükség
hogy pihenjen, megengedték.
Háborog az öreg Meszes,
van is miért!
Bükköt, tölgyet letaroltak,
egész háta puszta maradt.
Felfrissültek az emlékek,
a hegyre vendégek jöttek.
a konyhában teát főztek.
nehéz volt erre az élet,
de mindenki reménykedett:
a szomszéd már nem támad,
s elvonul felettünk
a zord fergeteg.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Tollas
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 6
Regisztrált: 4
Kereső robot: 11
Összes: 21
Jelenlévők:
 · Alberczki László
 · arttur
 · boszorka
 · Destiny


Page generated in 0.0396 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz