Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Csók

, 269 olvasás, Trex , 4 hozzászólás

Sors

Loptam már annyi mindent,
mosolyba srófolt sóhajt,
hamis hazudozástól
be nem teljesült átkot,
pokrócot, mert te fázol,
mert átázott az inged
és a farmerkabátod,

mert ugrottál a kútba,
de én mégis maradtam
a kőből rakott káván,
mint egy csont, zsiger és bőr,
de mozdulatlan bálvány,
te meg félholtra fúlva
a kútmély ölelésből

kiszökni igyekeztél,
angyalszárnyat bontottál,
arcomba vágva persze
kicsorbult glóriádat,
ezért szemem meresztve
azt hittem, kinevetnél,
ha allegóriákat

simítanék hajadba,
de arcod színpadán a
szép, táncosléptű szeplők
a púdert mind levetve
már meztelen szereplők,
és hűs csókot akarva
a szád felett lebegnek,

de így ne add, így nem kell,
mert ezt most úgy akartam,
mint senkiházi tolvaj,
rabolni, lopni, csenni,
hogy maradjon az óhaj,
hogy elteljek a nemmel,
hogy ne merd elfeledni.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sors
· Kategória: Vers
· Írta: Trex
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 65
Regisztrált: 3
Kereső robot: 37
Összes: 105
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Sutyi
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.173 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz