Indián lány sokáig ült a harcos mellett,
ki hősi halált halt, megvédeni az anyaföldet.
Hosszú fekete haja, lógott a szemébe,
könnyeit takarta, fájdalom a szívét marta.
"Tavaszi virág" névre hallgatott, lehulló levelek
idejére tervezték a boldog nász napot...
Szerelmét bison bőrben csavarta, rátette lova
hátára, úgy ballagtak haza, lemenő nap sugarába.
Sok idő telt el azóta, indián törzsek éltek szerte
az országban, kiknek a földet a természet adta.
Idegen rablók taroltak embert nem kímélve,
pusztítottak mindent, új hazát keresve!...
Az indián múlt nem veszett el, kik a természetet
ápolták, múltukat a madarak dalolják. Ők, kezdték
termelni s kukoricát, dohányt és burgonyát, amivel
megvendégelték az újonnan jött ármádiát!...
Ágoston Tibor