Navigáció


RSS: összes ·




Memoár: Életút szerpentinekkel 5.

, 6 olvasás, Tollas , 0 hozzászólás

Ezek vagyunk

Még azon a nyáron felvételiztem az egyetemre. Ismereteim felületesek lehettek, mert a vizsgám nem sikerült. Vigasztalásért Orosz tanár úrhoz fordultam, aki akkor éppen tanfelügyelő volt, és beszerzett az egyik nagyon eldugott tövisháti falu iskolájába helyettes tanárnak, Szabó Laci barátom nyelvén szólva: tanárpótléknak. Hamar megéreztem, hogy mit várnak tőlem, lelkiismeretesen felkészültem az óráimra, s a tanulóim szeretetét is megnyertem. Történelmet, orosz nyelvet tanítottam. Orosz György tanfelügyelő uram még abban az évben óralátogatást tett nálam, s a módszeresen megtartott órámtól el volt ragadtatva. Az eredményeimet azzal magyarázom – így utólag is -, hogy szerettem és szeretem a gyermekeket. Az egyik osztályban, mindig az első padban ült egy aranyos kisfiú, akinek okos, mély tekintete, csillogó két szeme ragyogott rám. Ez a tekintet belopta magát a szívembe, s most is azt mondom, hogy ha csak egyetlen ilyen szempárral találkozik az ember az osztályban, már akkor is érdemes minél többet átadni az ismeretekből. Ebből a gyermekből agrármérnök lett, szakemberként visszatért szülőfalujába, s a legjobban gazdálkodó egységgé emelte falujának kollektívgazdaságát. Ám, mint ahogy a szólás mondja, saját falujában senki nem boldogulhat, őt is hamar elmarták a faluból.
A falun kívül nem volt kontaktusom a külső világgal. Úgy kellett alakítanom az életem, hogy ne maradjak teljesen egyedül, így hát jó viszonyt tápláltam a szállás- és kosztadó családdal, meg az érzelmi életem is úgy alakult, hogy szerelemmé fejlődött a velem egyszerre érkező tanítónővel való kapcsolatom. Ezt az idillt aztán megtámadta egy KISZ-főnök, aki szerelmemet besegítette Zilahra, s rövidesen feleségül is vette.
Laci barátommal tartottuk a jó viszonyt. Diósadhoz közeli faluban, Hadadban lakott. Súlyos szívbántalmakban betegeskedett. I-vel egy nehéz téli napon elindultunk, hogy meglátogassuk. Hosszú gyaloglás után megérkeztünk, elbeszélgettünk, s estefelé hazaindultunk. Végtelen hótengert láttunk magunk körül, talán el is tévedtünk. Már haza közeledtünk, amikor – szerencsére elég nagy távolságban – közeledni láttunk egy farkas-csapatot, amellyel végül mégis elkerültük egymást, és bántódás nélkül hazaérkeztünk.
Két évig adott nekem itt kenyeret az iskola. Ekkor aztán utolért a katonaság, amitől nagyon megijedtem, s hogy ne kelljen katonának mennem, eldöntöttem, hogy újra felvételizem az egyetemre. S mit adott az Isten, a legjobb eredménnyel jutottam be az egyetemre. I. férjhez ment, én meg egyetemi hallgató lettem.

Kolozsvár

Még magyaros hangulat fogadott ebben a Fellegvár alatti, fiatalosan öreg városban. Szennyesen folydogált a Szamos, a „szőke habok” nélkül. Azt tudtam róla, hogy az erdélyi magyar felsőoktatás, művelődési és gazdasági élet központja.
1958 októberében az egyetemi élet – nemcsak nekem, másoknak is – azzal kezdődött, hogy késő éjszakába hajló gyűléseken azokat a vétkeseket kellett elítélnünk, akikre rábizonyították, hogy valamilyen közük volt az 1956-os eseményekhez. Nem volt valami kedves, hangulatos fogadása a gólyáknak.
Engem meg különösen érintett az egyetemnek az a döntése, hogy nem kaphatok ösztöndíjat, sőt helyet sem a bentlakásban – annak ellenére, hogy a legjobb eredménnyel abszolváltam a felvételi vizsgát. Kiderült ugyanis, hogy az édesapám évi jövedelme 2, 70 hektárnyi földje után nagyobb az előírtnál. Így albérletbe kellett költöznöm havi 150 lejért, s a másik 150-ből kellett megélnem, mert a szüleim háromszázat küldtek nekem minden hónapban. Ez az első évem két ökör árába került édesapámnak.
A nyári vakációra elköteleztem magam a cséplőgéphez amolyan írnokfélének. A gazdákra kirótt kvótákat kellet átvennem, s keserűen láttam, hogy a legjobb gazdák üres zsákokkal tértek haza. A kinevezett polgármester elégedett volt a munkámmal, eléggé közel kerültem hozzá. Az egyik alkalommal aztán megegyeztünk, hogy a községházán a földkönyvben édesapám tulajdonát átírják a bátyám nevére, így hivatalosan tudják igazolni, hogy édesapámnak semmi jövedelme nincs. A következő években végig megőriztem az ösztöndíjamat, valamelyest könnyebb lett az élet.
Eltelt az első félév, következett a vizsgaidőszak. Első kollokviumom a Bevezetés az irodalom-tudományba című kurzusból volt. Sorom szerint bementem vizsgázni, Csehi Gyula professzor fogadott, s amikor közöltem, hogy ki vagyok, rám nézett és közölte, hogy nem vizsgázhatom, mert nem fizettem ki a tandíjamat. De azonnal belenyúlt a zsebébe, kivett egy százast (ötven volt a tandíj), hogy menjek, fizessem ki a tartozásomat, és menjek vissza vizsgázni. Ez volt az első olyan lecke, amelyet az igaz emberségből kaptam. Azután vélekedhettek a professzorról, ahogy akartak – mondtak róla sok rosszat -, erkölcsi tartását előttem nem lehetett megkérdőjelezni.
Másik példaképem a nyelvész Márton Gyula. Szilágysági, mint én, csakhogy ő Nagymonban született. Mindenképpen mag akarta szerettetni velem a tudományos munkavégzést. Bejártam a tanszékre, irányításával rendeztem a cédulákat. Az akkor szerzett ismereteimet később felhasználtam, de nyelvész nem lett belőlem.
Nagy tisztelettel, nagyrabecsüléssel gondolok a fiatalabb Láng Gusztávra, akit gazdag és alapos tudásáért tiszteltem, és tisztelek ma is.
Szigeti József régi magyar irodalmat tanított. Törekvésemet mutogatva mindig az első padban ültem. A professzor úrnak nagyon finom, halk-selymes hangja volt, s a kezével érdekes mozgásokat végzett. Nos, ahogy én meghallottam a hangját, s ránéztem a keze mozgására, azonnal elaludtam. Egy alkalommal a bejáratnál találkoztunk össze. Megállt és kérdezősködni kezdett.
- Hogy van Kui elvtárs?
- Köszönöm szépen, jól.
- Nem beteg?
- Nem.
- Akkor miért alszik mindig az óráimon?

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Memoár
· Írta: Tollas
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 1
Kereső robot: 15
Összes: 34
Jelenlévők:
 · boszorka


Page generated in 0.0382 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz