Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Felhők, vizek, arcok

, 521 olvasás, Bánfai Zsolt , 24 hozzászólás

Álom

Tükörbe nézek,
majd egy nagyon kék tóba –
mindkettőben arcom láthatom.
Köré gyűlnek a vizek
és a grafitszínű egek partján
felhőkké őszül a fájdalom.

Kavicsot dobok
a lobogó tükörbe és elnézem
a messze érő hullámot –
visszhangot vet
egy sötét kútban a hangom.
Kezeimbe temetem a világot.

A felszínen minden mozog.
Lentebb már hűvös a tér.
Nézem a vágtató halakat –
csillogó páncélok az űrben.
A messzeségben
hegytetők tükrözik az arcodat.

Szívemben minden csendes.
Pitvaromban békés kövek
úsznak el a vörös hold alatt –
sohasem feledem majd,
ahogy odalenn először
és örökre megláttalak.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Álom
· Kategória: Vers
· Írta: Bánfai Zsolt
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 64
Regisztrált: 2
Kereső robot: 21
Összes: 87
Jelenlévők:
 · Pacsirta
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.0967 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz