Amatőr Művészek Fóruma

interaktív kortárs művészeti portál

Navigáció

A1 - 1008 X 80px

Vers: Végtelen éjjel…

2019-06-11 20:00:05, 268 olvasás, zitaolah , 2 hozzászólás

vers, versek, Magány, egyedüllét, üresség,

Elmosódó színeivel jön az éjjel,
altató dallamával simogat a szél,
kövér felhőkön ringatja a holdat,
halkan suttog nekem, rólad mesél.
Nem hallottam régen már a hangod,
mégis tisztán cseng fülembe.
Behunyom könnyes szemeimet,
s elmerülök tengerkék szemedbe.
Nem látlak téged már sehol,
mégis érezlek mindenhol körülöttem,
gondolatban hallom csak a hangod,
és illatod érzem szüntelen.
Nehéz mozdulatokkal ketyeg az óra,
mintha visszahúzná valami a perceket,
nem akar már eljönni a reggel,
minden nap, éveknek tűnő éjjelek.
Rám néz a hold némán,
mintha kérdezné: Mi bánt? Aludj már!
nem érti szívem bánatát,
elmondani sem tudom mi fáj.
Csak nézem sápadt kerek arcát,
kívánom, hogy bárcsak értené,
érezné, hogy mit érzek most én,
bánatomat többé nem kérdezné.
Mindenütt hallom a hangod,
táncol a függönnyel a szél,
sehol sem látom már az arcod,
csak az őrjítő csend beszél.

Kinyomtatom