Amatőr Művészek Fóruma

interaktív kortárs művészeti portál

Navigáció

A1 - 1008 X 80px

Vers: Fekete víz

2019-06-08 08:00:01, 233 olvasás, zitaolah , 11 hozzászólás

vers, versek, álom, illúzió, képzelet, fantázia, ábránd, káprázat, látomás, vízió,

Árnyékot fest a szürke Hold a tájra.
Karmos fák kapaszkodnak egymásba.
A tó sötét vizét issza a homok,
mint hömpölygő, fekete vér bugyog.
Gyászos köd ül a víz felett.
Burkot von rá, mint a viharfellegek,
mintha úsznának magányos csónakok,
száz partot nem találó, csont-sovány halott.
Recsegve ringanak a semmibe.
Nem láthatja meg őket senki se.
S mint kalózok az őrzött kincsüket,
úgy őrzik a hömpölygő vizet.

S én rettegek, mintha lennének kalózok.
Feltörnek belőlem a megfagyott sóhajok.
Pernye száll, hamu, csak ez maradt...
Reccsennek az ágak a sűrű fák alatt.
Belül lüktet az a furcsa fájdalom.
Sírni sem tudok többé, még álmodom.
Halott vagy, tudom, és halott vagyok.
Némán várom bolyongó csónakod.

Kinyomtatom