Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ahogy a testünk fellebeg

, 193 olvasás, Pancelostatu , 10 hozzászólás

Spirituális

Fehér templomnak
oltára előtt angyal
kezeinkért nyúl.

A beteljesülés útjának végén
az emlékezés diadala zeng fel.
Egyesülnek a hit gyertyalángjai.
Reményben fürdeti meg a lelkünket
kemény anyánk, a vad világmindenség.
A dicsőségünk eónja jött ma el.
Elmerülnek tüzünkben torz fattyai
szégyenteljes Pokolnak, és az ember
minden élő terheitől szabadul.
Lát majd napvilágot, aki megvakult.
Újra mozogni fog, kinek teste roncs.
Tudatára eszmél az őrült, bolond.
Szívet kap a könyörtelen, szívtelen.
Mát kap, kinek tegnapja sincsen.
Fújja a harsonákat már Gabriel,
hajnalra lehull a ködfátyol, hidd el!

Elménken tenyészett, mint kór, egy pestis.
Az álmok és vágyak gigatonnái
amúgy is haszontalan terhek lesznek.
Benne hiába vesztek.
Ahogy a szellemünk
anyánk ölelésében megremeg,
ahogy a testünk fellebeg
végre hazatérünk.

Fogadd el, nincs más utad!
Hív az egyetlen urad!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Spirituális
· Kategória: Vers
· Írta: Pancelostatu
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 10
Kereső robot: 21
Összes: 44
Jelenlévők:
 · Aevie
 · aron
 · galamboki
 · Ifjabb_Tok
 · Kócos
 · marisom
 · Pancelostatu
 · Szati
 · SZOPrátész
 · Tollas


Page generated in 0.0463 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz