Ablakon túl más a valóság.
A párás üveg átszűri a képeket.
Függönyránc lóg a szemem alatt.
Az éleslátás szúrja, felhasítja –
arcom megszállt övezet.
A gondolat csak gyújtóbomba,
a csend kiégett láncreakció.
Csúszó-mászó fehér sejtek
ölelkezve kötnek gúzsba –
életünk kódolt prostitúció.
Véremben fák áznak –
oxigéndús, vérbő ecsetek.
Bőröm csontra száradt vászon.
Rajta feslett szeplők és
kölcsönkapott anyajegyek.
A megváltás szép illúzió,
túlélésünk vesztett helyzet.
Vetkőzz le egészen az arcodig,
és szavak nélkül gyere hozzám!
– Így talán majd felismerlek.