A lépcsőházban
Kövesd te is azt a fényt,
melletted még elzúg pár bogár,
legyél mérges, dühödten éhes,
pont olyan, mint én.
Húzz a holdra ezüst felhőt,
esőt kergess,
meztelen vagy, és rád borul a táj,
erdő köldököd
letépi csillagfény ruhád.
Szorozz tízzel, forogj, én fekszem,
etess tenyérből,
terítsd szét a balga réteket,
talán holnapra felmelegszem,
bőrömre naplemennek kék szemek.
Gránit buborékok egy fekete fotelből,
ólombetűk egy pornóújságban,
szerelőcsarnokban feszülő inak,
ez leszek én, a szörnyeteg,
hátrálva törd szét a csontjaim, kérlek!
A bárban
Ki ez a nő az ereimben?
Sétál ebben a szívben,
nem akartam szeretni,
dühösen éhesnek lenni.
Ha most itt lennél, ebben a bárban
innánk együtt, így hárman,
koszos széken mi ketten,
ő meg ott bent, a szívben.
Nyálkahártyákon innen,
nikotin gégecsövön túl
lassan részeg lesz minden,
most csak a csapos az úr.
Fizess ki mindent, mit ittál,
ezt ordítaná folyton,
ő hanyatt dőlne egy vénán,
mi együtt hánynánk a sarkon.
Szóval, ő itt bent a szívben,
tudom, néha kilógatja a lábát,
vörös vértestestek innen,
jobbról fájdalom tartja a hátát.
Úton
Rétek vénuszdombjai fölött
hegyekké üszkösödik a táj,
elhagyott mérföldek közé
szerelem dől a bitumenre,
a csíkok között nevet talán.
Megnyúlnak a fák valami
kéktől és selyemtől,
remegő égig
visszahulló nagykabát
a pillanat, amiben megbotlom.
Ott áll a rohadt vilkommen Balaton
tököm-tudja hol tábla előtt.
Sosem volt még ennyire napfény,
sosem volt még ennyire gyönyörű,
kitakarja pont azt a néhány betűt.
Hajnal
Egy fénykép a takaróm, de csak félig,
egy buszmegállóban alszom,
rázza a szívet az utolsó hajnali járat.
2019. május 20.
|