Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Öntükörképzavar (2)

, 75 olvasás, Romuald , 4 hozzászólás

Gondolat

Tükröm öntelt csalódása lettem,
ismerős álarcom idegen szerepben,
kémtükör szemein kialvatlan álom,
bénultan bámulom önimádó bábom.

Üvegcsepp tengeren torz tükörkép-zavar,
Tébolygó árbócon, szélcsend és szélvihar
harcában hasadó vitorlám ordítja;
tükörkép lettem vagy inverze fordítva?

Befordult világunk egy komfortzóna-börtön,
virtuális nyugalmán nem tör át az ösztön,
elménknek túszaként a sors fura fintora
önmagunk imádni
- kórisme: Stockholm-szindróma

A régvolt barátok kihalt utcákba temetve,
megkopott utcatáblánk neve el lett felejtve.
Egymás emlékei mélyén még gyermekként élünk,
mégsem talál vissza már eltorzuló önképünk.

Véges időnk képletével rejti el a végtelen
jelenkorom dilemmáját, Isten él, vagy képzelem?
Tükrünk végső igazsága fénysebesen ránk zuhan,
csak a végtelenben érhet össze nyolcmilliárd párhuzam.

Tükörjég rianó felszíne az élet,
maga alá sodor minden múló emléket.
Ahol a boldogság szikrája tüzet is gyújt,
megolvad a jég, és mindent elnyel a múlt.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Romuald
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 0
Kereső robot: 8
Összes: 27

Page generated in 0.0374 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz