Rácsos ablakomon túl
lélegzik az élet,
a szoba kerek zárka,
idebent semmitől sem félek.
Emberhangyák.
Súlytalan-szabadon szaladnak.
Testem fehér síkok
közé zárt mócsing.
Innen a tűzfalra látok,
a Szürke eminenciás
ismerősen lehangoló.
A rosszkedv is ilyen,
kényelmes puha kagyló,
bezárva tart,
biztonságot ad.
Olyan meghitten fojtogat.