Fojtogató csendben üvölt a némaság,
fénytelen szemekből hívogat bujaság.
Úttalan utakon rohan a képzelet,
a pokol tüzében égeti lelkemet.
Elporladt hamvakból nyílik a hóvirág,
nyári napsütésben szikrázik jégvilág.
Mosolygó emberek jószándékkal ölnek,
ölelő kezükkel tört szívedbe döfnek.
Maradj, ha menned kell, indulj, ha érkeznél,
jót soha nem tehetsz, hiába vétkeznél.
Emeld fel mi lehullt, ölj meg, ha ölelnél,
akkor is ott leszek, hiába felednél.