Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Vörös és holt

, 78 olvasás, Bánfai Zsolt , 13 hozzászólás

Magány

A lenyugvó nap
vére festi a tengert,
a nyugágyon
elfelejtett gondolat.

Parti magány
ül egy kereszten.
A megváltottak hada
égbe ment már,
némán bólogat.

Mezítelenek a
kidőlt, szürke oszlopok,
a felhőkből árnyak lógnak,
idelenn csend –
és üszkös otthonok.

Itt fekszem a parton,
de nem alhatom nélküled.
A szívedbe ásd be testem,
és fordítsd felém fejed!

Lassan felszáradnak a hullámok,
a tenger vörös és holt,
az ittmaradtak némán néznek –
ez az utolsó háború volt.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Vers
· Írta: Bánfai Zsolt
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 2
Kereső robot: 16
Összes: 31
Jelenlévők:
 · gszabo
 · PiaNista


Page generated in 0.0545 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz