Hajamnál húzol vissza.
Nem érted, hogy fáj?
A kitépett hajcsomók után
vér fakad. Nyoma marad.
A tüdőmbe erővel
ne zúdíts levegőt.
Kezed nem simogat,
ököllel vered a szívem.
Számon, mint a tüskén
a jajszó, fennakad.
Fáradt minden.
A langyos semmi
átölel,
akár a puha föld,
a gondolat
sejtjeim
bomlásába
fullad.
Hagyj menni, ne cibálj,
ne üvölts az arcomba!
Gyötrelem érezni a tekinteted,
elmenni könnyű,
hát ne harcolj.
A halált, mint a takarót,
magamra húzom.