ha lehetne
mélyre szívnám a friss
levegőt szomjas tüdődbe
bordáim íve alá
szívem ritmusára keringene
a vér ereidben
bőröm sápadt leple alatt
ökölbe szorított kezedben
őrizném apró kincseinket
mit időnk összehordott
emlékeid között kutatnál
szigorúra ráncolt homlokom
erős fala mögött
halkan neszező hajnalaink
ölelkező nyugodt éjjeleink
darabkáiból kovácsoltunk kaput
s ha majd feloldódom
az idő lassú vizében
azon átlépve egyszer
újra együtt leszünk