Megbotlottam a sima jégen,
eltörött felső karom, lábam,
nem volt, aki kezelje nékem,
kar és láb nélkül maradtam.
Béna vagyok, nem tudok járni,
csak ülök a padon tétlenül,
segíteni sem akar senki,
mit ér az életem egyedül? a
Szépet és jót nem várnak tőlem,
úgyis csak hiábavaló lenne,
értelmetlenül nem is teszem,
milyen örömöm lenne benne?
A jégre sem tudok kimenni,
én akarom, de nem sikerül,
elfogadom: nincsen mit tenni,
a jókedv örökre elkerül.
A korcsolya már fájó emlék,
rá sem nézek soha, mert fáj,
nem tudom, hogy meddig bírom még?
Rám fekszik az éjjeli homály.
Ott maradok alatta örökre,
nem kérek már senkitől semmit,
a számla ki van egyenlítve,
s a béna korcsolyás távozik.