Becsaptam az ajtót
magam mögött
a kilincsen bőrcafat
fényesre kopott
szemem árkában a harag
régi ismerős már
rosszízű lepedékbe fulladt
a ki-nem-mondott szó
pedig örömmel
öltöztem valósnak hitt maskarába
álmomban bútorokat tologattunk
de az ébredés keserű rutin
eszkábált pallón inog
az értelmetlen öntudat
most nem tudok dönteni
rajtam áll mi lesz
akarok-e veled ugrani.