lecserélném magam
egy feles szeszre
- így apám is
észrevenne
és naponta ragaszkodna hozzám
hogy csillogna az
égszínkék szeme...
én lennék az első angyal
ki alkoholpárlatból
esne a földre
önmagamban
s önmagamtól
– de mindenképp
cseppenként –
oldanám fel a mennyei létet
(ehhez vagyok szoktatva
méreggel a mérget)
körülöttem
lebeghetne az éter
milliónyi
fekete lénye
szívem szilánkjaiból
sziporkázna szenvedélye
amorf lelkem
tartalma
hol löttyenne
hol fröccsenne
mint valami visszhang-mantra
csakhogy emlékeztethessen
egy vodka-illatú
de homlokon
csókolt
apa-pillanatra
talán
üveg-szárnyaim is
nőnének
csakhogy
érezhessem
a szeretete simogatását
a gondoskodó keze valóságát
(s mint valami kegytárgya
a megszilárdult reménynek
áttetsző testem
engedne utat
az elfolyó
élet-fénynek)
*
nem történik
semmilyen csoda
csak üresen
török össze
újra és újra