Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Kávé és reggel

, 86 olvasás, Destiny , 8 hozzászólás

Ezek vagyunk

Az autó kerekei időnként felpörögnek a vastag jégen, fara hol jobbra, hol balra indul el, lábam leveszem a gázról – pedig nagyon sietnék -, kezem gyorsan tekeri a kormányt, végre megint irányban vagyok. A hatalmas hóbuckák között, fagyott fák alatt utat keresek, sürget az idő, oda kell érnem. Végre megvan az út, mit bánom én a jeget, csúszkálást, nem tarthat vissza semmi. Jaj, ne! Ez a járgány pont itt állt meg előttem keresztben, vezetője meg ész nélkül nyomja a dudát. Csak dudál, dudál…

… az óra. Kérlek, kérlek! Most ne! Kezem kitapogatja búbját, lenyomja a gombot, megpróbálok visszacsusszanni az álomba, de már késő. Az út eltűnt, megint nem érek oda…
Hova? Valahová tartottam, valahol vártak…

Lemondóan kecmergek ki az ágyból, irány a fürdőszoba. A lámpa fénye elől a mosdó csapja alá dugom arcom, hideg vízzel próbálom nyílásra bírni szemem. A törölköző sem tudja az idők végezetéig eltakarni előlem a tükröt.
– Gratulálok! Megint sikerült vécékefe fazonra aludni magad – szólok tükörképemhez. A válasz egy vállrándítás.

A kávéfőzőt bűvölöm, sürgetem, míg a tejet melegítem. Végre! A forró bögrét kezembe fogom, cigit dugok a számba, látatlanban leveszek egy kabátot vagy akármit az előszobafalról, és kilépek a verandára. Várom reggeli kávézó partnerem, de ma úgy döntött, nem áll velem szóba, inkább még magára húz egy felhőpaplant.

Kortyolgatom ébresztőmet, nézem az egyre zöldebb udvart. Két sárga szempár tűnik fel, egyik fekete, másik fehér szőrmébe ágyazva. A fenevadak lassan közelítenek, nyújtózkodnak, nagyot ásítanak, hófehér fogaikat megmutatva, majd lábaimat próbálják berregve összekuszálni, állandó nyolcasokat írva le közöttük, körülöttük.

Kávé, cigi elfogyasztva, együtt lépünk be az ajtón. Kaját teszek tálkákba, majd árgus tekintetek által követve elvégzem a reggeli rituálém. Zuhany, fogmosás. Mielőtt a számba dugnám fogkefém, megvizsgálom a krémet. Miután kék és piros csíkok vannak benne, elsőre sikerült megtalálni a fogkrémet.

Farmer felhúz (még szerencse, hogy ezt nem lehet fordítva felvenni, mint a galád pulóvereket), pulcsi úgy tűnik rendben. Újra a tükör. Arcot kéne rajzolni… Hát mi vagyok én? Restaurátor? Festőművész? Marad egy kis szín, meg fekete vonal, kijelölve szemem helyét, hogy megtudjam, hol kell kinézni a fejemből. Azt hiszem, hogy sürgősen be kell szereznem egy kis lázat, mert attól legalább kicsit színesebb lesz az arcom, sőt, a szemem is tud csillogni.

Próbaként egy mosolykezdemény képmásomnak.
– Héé! Mosolyt mondtam, nem vicsort.
Válaszul ismét vállrándítás.

Cipő, kabát, táska, kulcs. Fenevadak kiterelgetése, ecsetelve a szabadság szépségeit.

Kilépek a kapun a szürke utcára a szürke emberek közé. Ezt a napot is valahogy elmorzsolom, várva az éjt, az álmokat.
Talán ma éjjel oda érek…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: Destiny
· Jóváhagyta: Aevie

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 0
Kereső robot: 15
Összes: 22

Page generated in 0.0401 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz