Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Lelkem fondorán…

, 116 olvasás, GoldDrag , 15 hozzászólás

Elmélkedés

Ópiumfüstként szívlak magamba,
bódult fejjel soraim közé zárlak,
szemhéjaim mögött ó Valóság,
morogsz, mint ketrecbe zárt vadállat.

Kiengedlek hát, kifújlak lassan,
bodorodj helyedre, pihenjen a lét,
halmokba hajtom rőzsényi vágyam,
elterülök rajta, s figyelem, hogy ég..

.. ám a szellem önzőn esőt hoz e tájra,
a láz alábbhagy és nem remeg a kéz,
odalent a mélyben apró gépek álma
duruzsolja halkan vér genezisét.

Repedés rian szét lélek-üveg elmén,
papírmasé holdat görget homlokán,
töprengőn kihunyó gondolat parázsa
alszik el a csendben lelkem fondorán*.



Megjegyzés: *Fondor: A gesztenye külső héja, amely sündisznószerűen tüskés.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: GoldDrag
· Jóváhagyta: marisom


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 4
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 13

Page generated in 0.0372 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz