Ülök a szobámban a széken,
Véreres szemem véres kezemre téved,
Jól látom, tán képzelgek,
Hogy tehettem ezt Veled?
Tiszta vágás, jó mélyen,
Pengém saját húsomba mélyed,
Kínzó a fájdalom, alig élek,
De a kezem ez mellett, mégsem érzem.
Akkor mégis mire volt jó?
A sok szenvedés, mint béklyó,
Túlcsordult bennem az élet,
Ezért feltárom, hát szálljon a széllel.
Furcsa gondolatok pattognak bennem,
Az egyik magasra szökken,
Véget vetni most mindennek,
Könnyű lenne, de nem éri meg.
Átkúszok a sarokba,
Borosüvegek zúdulnak nyakamba,
Belülről ez szénné éget, de;
(az én történetem még nem ért véget)