Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Férfiének

, 112 olvasás, Bánfai Zsolt , 8 hozzászólás

Ezek vagyunk

apa mindig csendes volt.
csak fáradt, meg hitevesztett.
a reménytelennek tűnő napokon
némán átvonszolva magát
szemébe mindig beleült
a felkéklő, vörös-lila fájdalom.

rólunk mit gondolhatott,
a mai napig sem tudom –
talán csak a múltban élt;
hol ott csobogott a kis patak,
megvolt még a malom, az út,
a kis kút, a fák és a rét;
kuláklistán aztán mind elvették.
még nagyapám arca volt talán
a támasz, a biztonság –
egyfajta örökkévalóság,
mely mindig ott fénylett szívében,
kisszobája belső falán.

anyám más volt – erős, szép nő.
szépasszony – így hívták egykor,
jószívű, tetterős anyaoroszlán.
értünk mindenre képes –
megértésre nehezebben hajló.
biztonság volt és egyszerűség,
szép a holnap és kiszámítható.

csendben múltak az évek –
ötvenévesek lettek szívemben a fák.
mit megtanultam, felednem kell,
ám örökségem szép szemérem –
csendben élek és énekelek,
mint cserépdarabok között
egy maszkulin vitorlavirág.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: Bánfai Zsolt
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 2
Kereső robot: 11
Összes: 20
Jelenlévők:
 · GoldDrag
 · gszabo


Page generated in 0.0215 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz