Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Az én Holofernészem

, 78 olvasás, Juditta , 9 hozzászólás

Álom



Az én Holofernészem


Az embereknek a fejét is szoktuk masszírozni, ami a páciensnek és nekem is igen kedves szakasz, neki azért mert a fej masszázsa a legtöbb embert elvarázsolja és elröpíti egy édenszerű álomba, nekem meg azért, mert végre leülhetek, mársészt pedig ez a masszázs vége és mindjárt kimehetek az áldott napfényre.
Ennek a mai Dél-amerikainak nem csak a teste volt nagy, hanem hozzá illő méretű fejjel ajándékozta meg őt az Örökkévaló, ahogy megemeltem, leglább három kilóra saccoltam, vagy szokott egy fej öt kilós is lenni? - morfondíroztam magamban, és közben eszembe jutott, hogy ilyen lehetett Holofernész feje… amit egyszer régen majdnem levágtam… ilyen szép, nagy nagy nagy fej, telis tele göndör fekete fürtökkel, hiszen hadvezér volt. A fekete göndör fürtöket fiatal koromban nagyon vonzónak találtam.
“- Hol lehetsz most ó Holofernész? Mi törént veled mióta elváltunk? - fűztem tovább a gondolatot, és ahogy fűztem, fűztem… kezemben az uruqayi pasas hatalmas fejével, éreztem, hogy valami elkezd húzni, örvény támad köröttem, egyre erösödő légörvény, és székestül húz lefelé, rettenetes érzés volt. - Mi ez? - Féreglyukba kerültem?! - gondoltam halványan, közben valószínűleg megállt az idő egy ideig – nem tudom meddig – eszméletlen lehettem, mert amikor magamhoz tértem, egy díszes ókori katonai sátor kényelmes kerevetén hevertem, mellettem egy szolga, aki amikor látta, hogy feleszmélek, azonnal megszólalt, akkád nyelven, amit csodálatos módon megértettem. - Úrnőm, a frissítő készen áll. Hozhatom? - Igen – bólintottam kegyesen – és ahogy
szürcsöltem a hűs rózsa illatú italt, amiben menta levelek úszkáltak, egyszerre fény özönlött a sátorba, valaki félrevonta a bejáratot eltakaró függönyt, de azonnal el is sötétült a tér, egy óriási alak jelent meg– nagyobb, mint az, akit az imént masszíroztam, és az illető inkább elbődült, mint megszólalt: - Judit! - Holofernész kedvesem – válaszoltam kedvesen és halkan, jelezve alárendeltségem, de azért hozzátettem: Merre jártál? Oly régóta várlak, hogy látod, még az álom is elnyomott. Csak várlak, várlak… egész nap – tettem hozzá durcásan, hogy elkezdje fúrni a lelkiismeret, ami el is kezdte, mert letérdelt az ágyam mellé, a szolgát egy kézlegyintéssel elbocsátotta, átkarolta a lábam a térdemnél, csókokkal borította el mindkét lábfejemet, én pedig beletúrtam fekete fürtjeibe, magamhoz húztam nagy busa fejét, és belesuttogtam a fülébe: Ma este… eljösssz hozzám Holofernész? Várlak gyönyörű sátoromban, amit feldíszíttettél nekem, várlak Holofernész, édes borral, mézízű kaláccsal, mézízű önmagammal, ugye eljössz ma este Holofernész? Nem várlak majd hiába kedvesem? Nem várlak majd hiába vad sötét éjszakában?
Átölelt, óvatosan, nehogy összeroppantson hatalmas kezeivel, feje szinte befedte egész felsőtestemet, igyekeztem eltolni magamtól – Ó Holofernész, mielőtt eljössz hozzám, mártózz meg a forrás vizében – kértem, mert Holofernészemen érzett a hetek óta való nem túl gyakori mosdás “illata”. -Úgy teszek édes Judit, a kedvedért bármit megteszek csak mondd mit kívánsz. - Téged kívánlak… látni ma éjjel, gyere hozzám Holofernész.
Akkor fölállt, meghajolt, megfogadta, hogy eljön, amikor a hold feljön az égre, majd azt mondta, hogy sürgős haditanácskozásra kell mennie, hogy meddig várjanak még a zsidók lerohanásával, majd elment. - Várj csak várj gonosz hadvezér, zsidók ellensége! - mormoltam a fogaim között. - Ez lesz az utolsó éjszakád: - Néztem szomorúan magam elé – hű szolgálóm itt rejtekezik a szomszéd sátorban, csak a jelemre vár majd, hogy jöjjön és segítsen nekem, amikor majd lerészegedsz mézízű boromtól, mézízű, balzsamos illatú testemtől, forró csókjaimtól, gyengéd ölelésemtől. Ez lesz az utolsó éjszakád Holofernész, gyere hozzám a forrás vizétől megtisztultan. Vár rád a gyönyör és a… halál.

“Judit könyve, az apokrif iratok (a Bibliában nem engedélyezett iratok) egy része.
A történet szerint Judit egy gyönyörű zsidó nő (a Judit név jelentése maga az, hogy zsidó nő a Juda férfi név női párja), aki megmenti népét: Amikor Holofernész asszír hadvezér megtámadta Kánaánt (i. e. 6. század), a zsidóknak egyre kevesebb esélye maradt a túlélésre. Holofernész elfoglalta az összes forrást, így akarta halálra szomjaztatni a zsidókat. Judit a gyönyörű özvegy megígérte honfitársainak, hogy megmenti őket. Szépen felöltözve megjelent Holofernész táborában. A hadvezérnek rögtön megtetszett, és együtt evett, ivott vele. Amikor a hadvezér lerészegedett, Judit lefejezte, fejét pedig dicsőséggel elvitte bemutatni városának. Az ellenség elmenekült, Kánaán pedig évekig dicsőítette Juditot. Judit könyve, az apokrif iratok egy része. ”


Leszállt az este, fölkelt a hold, megtisztálkodtam, fölékesítettem magam és bekentem a testem illatos olajokkal, asztalt terítettem, majd végighevertem a díszes ágyon, úgy, hogy derekam és csípőm vonalai a legszebben, legcsábítóbban mutassanak, és vártam Holofernészt. Hamarosan szétnyílt a függöny, belépett a férfi, kedvtelve végigmért, és leült mellém. - Átöleltem a nyakát - Együnk, igyunk, vigadjunk kedvesem, felejts el csatákat, terveket, a világ bajait felejtsd el, ölelj át, nézd két karom téged vár, kortyolj mézízű boromból, hajtsd ölembe fejed Holofernész, had mélyesszem vágyó ujjaimat erős göndör fürtjeidbe, ugye milyen jól esik ha simogatlak? -
Holofernész evett, ivott, ölelt… szeretett, ó milyen csodálatosan szeretett… majd a bortól és a szerelemtől ellankadt testtel elaludt az ölemben. - Eljött az idő, gondoltam és óvatosan a párnára csúsztattam a fejét, majd bagoly huhogását utánozva jelt adtam hű szolgálómnak Zilpának, aki szinte azonnal megjelent. - Parancsolj úrnőm – nyújtotta felém az óriási kést, és én kezembe fogtam a kés nyelét, élét odaillesztettem az alvó Holofernész nyakához, és kezdtem volna nyiszálni, ám megállt a kezem. -Mit csinálsz Judit? - szólt egy hang valahonnan belülről… vagy föntről? Vagy lentről? Megkergültél? - Én csak… én csak… hebegtem – le kell vágnom Holofernész fejét. -
Nóóóóóórmális? - Így a hang – Ha levágod a fejét, meghal! Ezt tanították neked a Bokányi Dezső Általános és Kísérleti Iskolában? Szégyen és gyalázat!!! - Dehát meg kell mentenem a népemet, napok óta nincs egy korty vizünk, elfoglalta forrásainkat… Hogy élhessünk, Holofernésznek meg kell halnia, ahhoz pedig le kell vágnom a fejét… ? -néztem kérdőn a késre. - Találj más megoldást Judit, van más megoldás – vágott közbe újra a hang, és én intettem Zilpának, hogy távozzon, pedig már a vörös kendővel letakart kosarat is odakészítette, hogy majd abba tegyem Holofernész fejét, de engedelmesen, bár fejcsóválva kiment.
Néztem Holofernészt, ahogy békésen, kisimult arccal szuszog. Az én Holofernészem, akit csak fél órával ezelőtt öleltem, csókoltam. -Mi vagyok én? Fekete özveny pókasszony, aki végez szerelmi társával az aktus után? Iszonyat- borzadtam össze – De valamijét mégiscsak le kéne vágnom a rend kedvéért – méláztam - Hát persze! A haját! Delilának is bejött – Szerencsétlen Sámson elveszítette az erejét tőle. - Eldugtam a kést az ágy alá, elő az ollóval, percek alatt lenyestem Holofernész feketén fénylő, göndör fürtjeit, amitől még szebb lett, mint előtte volt, majd fáradtan lefeküdtem mellé. Remélem elveszítette az erejét – sóhajtottam már félálmomban.
Reggel vakító napfényre és eget rázó ordításra ébredtem, Holofernész állt szemben a pajzsával, amit szolgája tükörfényesre tisztított, nézte magát és azt ordította, hogy “Hol a hajam átkozott némber, mit tettél velem!? ”
-Megmentettem az életedet Holofernész – mire odajött hozzám, fölrántott és vadul rázni kezdett – az ereje megmaradt úgy néz ki – néztem rá, ő meg rámförmedt – miért tetted ezt Judit? Miért tettél csúffá hős harcosaim előtt? - De drágám – pillogtam rá alulról fölfelé - sokkal szebb vagy így – próbáltam megsimogatni szintén alulról fölfelé, de ez sem hatott, ezért így szóltam: - Elmondom történetemet Holofernész, mindegy már, a kezedben vagyok – és beletettem a kezem az ő hatalmas kezébe – Egyre sötétülő tekintettel hallgatott, majd - Hol a kés? - bődült el mint egy sebzett bika – Előhúztam a kést, kiragadta a kezemből, és a szívemnek szegezte – Megszántál engem az éjszaka Judit, jutalmul megöllek, legalább nem kell végignézned néped csúfos pusztulását. - Kissé reszkettem: Ho-ho-holoferné-hé-sze-hem, hős ve-he-zér! - szóltam majdnem bátran - É-hé-de-hes szerelme-hem – próbáltam lágyan, fülbemászó hangon, de inkább vacogva – ha ez az ára népem menekülésének végezz velem, vállalom a halált, de kegyelmezz nekik! Mit neked ez az icicpici föld, ez a semmiség, ez a Kánaán. Porszem a csizmád talpa alatt. Vonulj más felé kérlek. Végezz velem Holofernész, a te kezedből a halál is édes. - Mit beszélsz összevissza asszony! - Holofernész rám nevetett - dehogy öllek meg, ölellek egy életen át. Elvonulok innen seregeimmel, és te velem jössz, mindenhová követni fogsz! Ez az ára néped szabadságának. Nem mehetsz vissza, nem üzenhetsz, el fognak felejteni, emlékedet belepi a por és a hamu.
Így lettem Holofernész állandó kedvese, szerelme majd hites felesége majdnem egy életen át. Hét gyermekünk született, kicsi Judit, kicsi Holofernész, Sára, Ádám, Eszter, József, és a legkisebb leányunk Léda. Egy darabig valóban vele mentem mindenhova, ám ahogy gyerekeink cseperedtek, beköltöztem velük Ninivébe, nem messze Nabukodonozor palotájától egy csodálatos kisebb palotába, szolgák hada leste óhajomat, szereteben éltünk, gyerekeinkhez a legjobb tanítókat fogadtam és nemegyszer a király is megtisztelt híressé vált vacsoráimon.
Mindeközben Holofernész körbecsatázta a körülöttünk lévő világot, Kilikia, Damaszkusz, Libanon ellen küldte őt a király, majd Szíria földjét dúlták, Ammon fiait támadta, Egyiptomot kényszerítette meghódolásra, és a tengerpart lakóit sem kímélte Nabukodonozor. Kármel, Gileád, Felső-Galilea, a nagy Ezdralon síkság lakói ismerték meg seregei erejét és kegyetlenségét.
Szerettem Holofernészt, jó férj és jó apja lett hét gyermekünknek… ; ám népemet soha nem feledtem, Manassze első hites uramról minden évben megemlékeztem, anyámért, apámért, testvéreimért imákat mondtam, ám soha nem halottam felőlük hírt.
Gyermekeinket titokban a zsidó vallás szerint neveltem, fölkészítve őket, hogy majd valamikor visszatérjenek őseik földjére.
Egyszer, amikor a palota kertjében sétáltam egyedül, felfigyeltem egy kicsiny lugasra, néhány olajfa vette körül, és sok oleander bokor a legkülönbözőbb színű virágokkal. Szinte húzott maga felé a kicsi lugas, hogy betérjek és elmerüljek ott gondolataimban.
Leültem az ott talált puha párnákkal teli kerevetre, és talán a tikkasztó hőségtől elnyomott az álom, és azt álmodtam, hogy repülök időn és téren át, és felébredtem és nem volt sehol a lugas, hanem a masszázs-szoba volt körülöttem, éppen felébresztettem alvó páciensemet, aki a feje masszírozása közben szintén álomba merült. (kést nem tartok a szobában szerencsére) - Vajon mit gondolt Holofernész, amikor hazatért és nem talált, mi lett a gyermekeimmel… igaz kettő megszületett közülük a huszadik században is, de volt még öt. Soha nem tudom meg, ha csak bele nem esek újra egy féreglyukba, egy fekete lyukba, vagy egy „elnyelő” lyukba itt a Holt-tenger partján ahol élek, egy másik Juditként.

Záradék:
elmondom hogy hogyan kerültünk be mégis – Holofernész és én – az apokrif iratok közé.
Zilpa küldte meg a történetet palackpostával a Holt-tengeren át.

„Drága Úrnőm Judit!

Miután hiába vártam hívó jeledre, majd láttam, hogy szedelődzködik a tábor, elrejtőztem és később elindultam vissza a mieinkhez, Bethulia városába. Útközben egy elhagyott csatamezőn haladtam át, egészen friss halottakkal volt borítva; Kerestem egy Holofernészhez hasonló harcost, az ott talált karddal levágtam a fejét, és betettem a kosaramba a vörös kendő alá.
Városunkba érve körém gyűltek az emberek, majd a vének elé kerültem, akiknek elmondtam, hogy minden csodálatosan sikerült, de téged úrnőm magukkal ragadtak a barbár asszír harcosok, mert szépséged megbűvölte őket. Sírva mondtam, hogy jómagam csak az Örökkévaló kegyelméből menekültem meg, amit - látván sebeimet, és szakadt ruhámat – elhittek. Megszaggatták ruháikat, hamut szórtak a fejükre, majd teljes titoktartásra köteleztek, és leborultak a földre hála imát mondani csodálatos visszatérésemért, és Holofernész haláláért. Előhoztak egy másik özvegyasszonyt, aki lefátyolozva eljátszotta szerepedet, és akit máig dicsőít a zsidó nép, és az apokrif iratok.
„Holofernész” fejét kitűzték a városkapura, ám az igazi Holofernész és seregei mit sem tudtak erről. Az igazi Holofernész, veled az oldalán űrnőm, már árkon bokron túl járt és a következő csatán gondolkodott.
Imádkozom érted nappal és éjjel, és remélem, hogy az idők tengerén át eljut hozzád valamikor az üzenetem.
Isten áldása legyen rajtad.
Hű szolgálód:
Zilpa”

(A levél héberül íródott, de inkább a magyar fordítást közlöm itt, mert a szélesebb közönség kevésbé bírja a héber vagy akár az akkád nyelvet)

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Álom
· Kategória: Novella
· Írta: Juditta
· Jóváhagyta: Aevie

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 0
Kereső robot: 12
Összes: 31

Page generated in 0.0441 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz