Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Körforgás

, 65 olvasás, Destiny , 6 hozzászólás

Somolygó



Szerette az örök körforgás szédítő iramát, pedig víznek lenni fárasztó dolog. Állandóan szétesni molekulákká, majd újra összekapaszkodni. Hol páraként lebegni, hol esőként esni, csatornákban csordogálni, tisztítókon átpréselődni, enni - innivalóba kerülni, sejteket táplálni, különböző utakon távozni, majd újra kezdeni mindent elölről.

Azt szerette, amikor esőcseppként megszületve színes virágsziromra hullott, a nap fényét szétcincálhatta szivárvánnyá, amíg bírta szusszal, csilloghatott, ragyoghatott, majd dicső párolgás után újra beállhatott a sorba. Tagadhatatlanul változatos sors jutott osztályrészéül.

Ez a helyzet ismerős volt. Egy pilla végén csüngött. Meglóbálta kicsit magát, hogy jobban körül tudjon nézni. Szemeit – ha lettek volna -, égnek emelte, és sóhajtott – volna, ha lett volna mivel – egy nagyot.

Már megint egy női szem. A legfárasztóbb dolgok egyike. Könnycsepp legyen a talpán, aki képes megérteni, miért kell, hogy ennyien és ilyen sűrűn legyenek ezen a helyen szolgálatban. Ezeknek a szemeknek aztán tök mindegy, hogy miért termelik őt és társait. Mindig van ürügy és indok rájuk. Annyi mindent összehordtak már. Nevezték a szomorúság, a fájdalom, az öröm, a boldogság, és még ki tudja mi minden könnyének, holott ő mindig épp annyi sót tartalmazott, mint most is.

A fene sem érti ezt az egészet. Sejtette, hogy nem sokáig fog egyedül himbálózni, nemsokára megérkeznek társai is. Még kapaszkodott elszántan, nem volt kedve rövidke útját megkezdeni. Két választása volt, vagy kecsesen végigsiklik az arcon, nyomot hagyva maga után, mint a csigák teszik, vagy... elegáns mozdulattal, halált megvető bátorsággal ugrott a semmibe, és formátlan pacaként terült szét...

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Somolygó
· Kategória: Próza
· Írta: Destiny
· Jóváhagyta: marisom

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 5
Kereső robot: 14
Összes: 38
Jelenlévők:
 · Divima
 · hazugsagok
 · hegeanna
 · PiaNista
 · Rawelli
 · Tarpay


Page generated in 0.0435 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz