Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Tölgyerdőben

, 125 olvasás, Szucsj , 12 hozzászólás

Természet

Elpárolgott az éjszaka sziluettje;
felébreszt az élettől hemzsegő reggel.
A tölgyes erdő színes zsongással
megtelt. Legyezőként szárnyait bontja
egy ördöglepke. Fekete folyamként,
sápadt bábokat cipelnek vandál
rabszolgatartó hangyák. Szőrös
hernyók araszolnak, kövéren;
a lelegelt ágakat hátrahagyják.

Napimádó, nektárra éhes méhek,
darazsak raja fürtökben lógva
zsolozsmázik. Lombok lőrésein át
a madarak lármával ágyúzzák
ezt az oázist. Olyan sűrűség van,
hogy szárba szökken a szitok, és
a fohász is; tüskét hoz az egyik,
virágot a másik. De a harmónia
hiánya nem bánt most, eszelősen
élvezem a kibontakozó káoszt.

Hab és penge nélkül emlékezetből
borotválkozom, mintha a tegnapi
tükörben megőrzött önarcképemen
minden vonás, redő, még a tekintet
is rendezetten retusált lenne.
Ráncaimmal együtt telem elvonul;
a vad szelíddé válik, a szelíd vaddá
aljasul. Ahogy mindig is kellene,
most minden bánat elférhet egyetlen,
sótól kéken ragyogó könnycseppben.

A tölgyfaerdő széltől zengő eolhárfa;
fényárnyak egymás ruhájában járnak.
Ebből a reggelből nem menekülök.
Minden szín, mozzanat fogva tart.
Várom, hogy a zöld labirintus alatt
rám szakadjon a fényáradat. Addig is
függőágyam bölcsőjében belső
csendem ringat; a teremtés isteni
nyugalma. Tavasz van. Tavasz!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Szucsj
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 0
Kereső robot: 6
Összes: 17

Page generated in 0.0218 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz