Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Egyedül

, 113 olvasás, Destiny , 11 hozzászólás

Hiányzol

Mint riadt, magányos gyermeket bíznám
tetszhalott lelkem ringató két karodra,
mikor fekete mocsárálom pirkadatnak
ad át, cipeljen csak az tovább.

Nem akarom, mégis vonszol az idő
maga után, lábam teszem betonra,
fűvel benőtt, ráncos arcú kövekre.
Szemem, foncsorát vesztett tükör,
átnéz élő s holt felett, vakon mered
távolba, hová út már nem vezet.
Szeretetet koldulnék, de alamizsna
nem kell, lázadok, befejezek, feladok,
vádolok mindent, és újra kezdek.
De hiába tekint át gyertya lángja
ünneplőbe öltözött bor bíborán,
nyelvem bölcsőjében holt szavak
ringatóznak, takarójuk elszívott
cigaretták keserédes íze.

Ha álmot félve éj tenyerébe hajtom
fejem, ringató két karomba venném
rég halott, elveszett lelkedet,
mint riadt, magányos gyermeket.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Hiányzol
· Kategória: Vers
· Írta: Destiny
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 0
Kereső robot: 15
Összes: 22

Page generated in 0.0405 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz