A fehér bárányok közül előbukkant a csipásképű tűzgolyó! Elég is volt már az idő álmos s örök perceit falra akasztott sötét rabként egy kis szobában eltölteni! hirtelen dübörögve tombolt bitorlón a napkoronához a hűvös északi szél: S hideget lehelő torkában megjelent a sötét!
Az emberek világában árnyak súlyos suttogásaiként járok, egyszerre rejtőzködni, elbújni vágyok, a kíváncsiak forgatagában! Titkon reménykedem, emberséges emberek között író emberként vallomást tehetek kuporgó lelkiismeretemnek, s meglelhetem az örök békét: Félelem nélküli létemet!
Szabad akaratom, hogy a feketeségen át megtaláljam világomban a fénysugárt! Büntetésként hordozom magamon félszemű árnyékom fojtogató érzését kabátomon, s kosztüm életem lénnyé olvad egyetlen szobor-testben, amint aranycseppjeit rám teríti lepedőként a napfény!
Ellentétet tükröző sötét énem a nappalok sugárpillantásában feloldódott s eltűnt! Fontosabb lett nekem a gerinc-őszinteség, mint akár a jól hangzó hamisság! A világ az érdekek s számítások csapdája lett! Bárcsak ilyen rémképnek látszana mindig ábrázatom, s nem lennék pusztán csak ábránd s látomás egy életen s falon!
Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 0
Kereső robot: 19 
Összes: 29
