Látod, egy mérföldkövön túl vagyunk,
szemünkből itt kihunytak a fények,
ígérted, tavasszal majd szárnyalunk,
szívünk egy virágos réten ébred.
Éjjel csalogánytrillát hallgatunk,
s öntudatlanul meséket szövünk,
holnap talán már meg is halhatunk,
izzón, lázban égve ölelkezünk.
Szerelmünk rejtőző varázsa csönd,
csillagragyogásba szőtt képzelet,
kéz a kézben sétálunk odafönt,
s elfelejtjük e rongyos életet.
Léthé medrében habzsolunk gyönyört,
méhviasz létünk a nyárba merül,
könnyben fogadkozunk, dalunk öröm,
holnap árva tücsök sem hegedül.
Látod kedvesem, fényévek múltak,
őszünk, ha volt, lehulló pillanat,
korhadt fákról fagyott varjak hullnak,
végtelen álmunk mára szétszakadt.
|