Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Enthymema II.

, 149 olvasás, Magyari Emese , 9 hozzászólás

Elmélkedés

Kín-obeliszkek, arany kövek és plusz fájdalomékek,
azt hittem: mind-mind az egekbe emelnek e kincsek.
Ó, mire erre feleszméltem, hogy téboly uralja,
s álmaim űznek föld-tova, szívemet egy duhaj óvta...

Tiszta fehér mozaikfelhők friss fényt eregetve,
- később már hamis éj-ében függönyt teregetve -,
óvjatok engemet, ezt a sivár naplelkemet. Égek.
S félek. Mind kísértetesőnek cseppjei vernek.

Mintha egyiptomi tömbből készült szfinxre emelne,
szikra-szemű szellemként szítna az ő ”feketéje”;
újra javallt: Ámon kies űrbirodalma ─ de én nem,
nem kérem! Hitem az, hogy amim szent, el ne cseréljem!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Magyari Emese
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 4
Kereső robot: 17
Összes: 32
Jelenlévők:
 · BFanni
 · GoldDrag
 · marisom
 · PiaNista


Page generated in 0.0255 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz