Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szabadság édes fogságában

, 308 olvasás, ritmussolt , 4 hozzászólás

Néhány szóban

Alamizsna, rossz szándékú ajándék,
nem az én játszmám, másnak sem igaz hit.

Büszke vagyok hősi magyar tettekre,
világdíjként nyíló virágesőre.
Tudom, miért maradtam vézna egyke,
tudom, kamasz szeme hogy sandít nőre.

Mintha az álmok felsorakoznának:
most én jövök, most én is beléd szállok.
Keringjenek sosemvolt, fojtott vágyak,
lassítsanak halvány, siető csókok.

Ott vannak még kusza mélytudatomban,
vagy zsebbe bújtak olcsó szégyenükben.
Életszerűen már csak rajtad csattan,
bőrömre éghet félszeg éji csendben.

Tekervényes, bujkáló ifjúságom
hegedűszava ablakkal nem nyílott.
Udvaron túl száz ábrándos dallamom
ahhoz repült, ki éppen erre vágyott.

Magyar szívemben megrendült egy érzés,
oly féltett kincsem, múltbéli és enyém.
De az a másik, hogy most sincs megértés,
nem ősi átok, új rendi ültetvény.

Jól elkábítottak engem s titeket,
jogosítványaink el-elvették sorban.
Szerelem címén épp úgy az enyémet,
azét is, aki most ég tüzes korban.

Jól tudjátok, a 'hol a piros játék'
nagy bűn ellenem, ki sohasem játszik.

Rongyos nyomor az életével játszik,
nem küzdöttem soha ilyen sárkánnyal,
Barátok emléke oly sokszor jár itt,
ha tűnődésem kardot ránt a mával.

Tudom, új eszmék fogják ceruzámat,
régi-új kezek mégsem bírnak velem,
hiszem, hogy aki érzelmekre támad,
apróbetűssé váló történelem.

Ne ijesszenek betűrontó rácsok,
fogságomból már menlevelet kaptam.
Nem fog rajtam újmódi gennyes átok...
Kedves, megvéd még gyenge, szabad szárnyam!

Ernyőt tartok, ha mások támadnának.
Békés helyekre tarts velem, galambom.
Rabja vagyok hűség-osztó váradnak,
hidd el nekem, ha éneklem, ha mondom!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Néhány szóban
· Kategória: Vers
· Írta: ritmussolt
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 190
Regisztrált: 0
Kereső robot: 32
Összes: 222

Page generated in 0.409 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz