Hullámzik a tenger, vele hullámzok én is,
Nem tudok úszni, de fennmaradok mégis.
Lebegek, könnyűnek érzem magam,
Néha megsimítja a sós víz az ajakam.
Egyre messzebbre sodornak a hullámok,
Fejem felett csapkodnak a villámok.
Érzem, hogy nagyon távol még a part,
De ez nem tart vissza egy magyart.
Előre, csak előre menni, nem nézni hátra,
S útközben felkészülni a változásra.
Majd mikor hátamon az égő fájdalom,
Úgy érzem, nincs tovább, feladom.
Csillagok ragyognak, láttam őket,
Éppúgy, mint az elmúlt esztendőket.
Tündököltek ott fenn az égen,
Mint ahogy a jégdarabkák a kézen.
Fázom, reszket a testem,
Egy tenger közepén rekedtem.
Lebegek, továbbra is csak lebegek,
Fejem felett már üres, holt terek.
Hangok, életjelek sincsenek,
Csak a jéghideg vízcseppek érintenek.
Beszélni akarok, de nem tudok,
Szépen, lassan elnémulok.
Síri csend, tisztaság, nyugalom,
Még mindig utazom...
Majd hirtelen véget ér az út, és megérkezem,
Igen, eljött az idő, hogy megkezdjem új életem.
2018. december 10.