ködös
ablaküvegemen
lomhán csorgó pára
a félénk cseppeknek
útját csak por állja
s elegyet képezve
összekeverednek
csapások kanyarján
szürke csíkká lesznek
a
szoba
szűk
nem fér be a fény
kifakult kék szemem
sárgára cserélném
sárgára mint a Nap
hogy melegíthessen
s elolvadjon a föld
sarkából billenjen
tüze
perzselné
az eget
vérnarancs hevével
sugárzón égnék el
együtt a vén kékkel
és föld-szilánkokkal
repülnék mint angyal...
de még visszajönnék
hátha nem vigasztal
senki Más Tavasszal